Az első figyelemfelhívó táblát 2016. december 14-én állították fel Nagysimonyi és Tokorcs között.

Eredményesnek tartja figyelemfelhívó táblák kihelyezését veszélyes útszakaszokra a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, ezért folytatják az akciót – közölte a közlekedésrendészeti osztály vezetője.

László Péter alezredes elmondta:

a speciális, színes táblák kihelyezése után az érintett útszakaszokon 50-80 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, és azóta ezeken a szakaszokon nem halt meg senki.

Hozzátette: a korábbi balesetek döntő többsége a járművezetők tudatos szabályszegése vagy figyelmetlensége miatt következett be.

Az első figyelemfelhívó táblát 2016. december 14-én állították fel Nagysimonyi és Tokorcs között, ahol korábban több súlyos, köztük két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt.

Életeket menthetnek a táblák Vas megyében

Mivel a tapasztalatok kedvezőek voltak, 2017-ben több hasonló táblát helyeztek ki a megyei rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottságának javaslatai alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának munkatársai például a Tömörd és Vasasszonyfa közötti, a Szombathely és Ják közötti, valamint a Csepreg és Horvátzsidány közötti útszakaszokra, s még további három helyszínre – közölte László Péter, hozzátéve:

legutóbb tavaly december közepén a 84-es főúton, Gérce és Rábapaty térségében helyeztek ki táblát, a következő időszakban pedig még három helyszínre terveznek ilyet.

Az osztályvezető megjegyezte: a figyelemfelhívó táblák áthelyezhetők, mindig oda viszik, ahol a baleseti adatok szerint a legveszélyesebbnek ítélik az adott útszakaszt.

Vas megyében évente több mint ötszáz, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történik, ezek közül tavaly 21 volt halálos kimenetelű.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.