Korózs Lajos (MSZP) a parlamentben az azonnali kérdések során arról beszélt, hogy korábban írásbeli kérdéseket tett fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelyben az OECD által javasolt nyugdíjintézkedések bevezetésének lehetőségéről érdeklődött. A szocialista képviselő kifogásolta, hogy az írásbeli válasz szerinte nem a kérdéseire felelt. Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy az OECD javaslatai eltörölnék el a nők negyven év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, leépítenék a közmunkát, illetve csökkentenék a gyes időszakát. Hangsúlyozta, hogy a kormány ezekhez a javaslatokhoz soha nem fog asszisztálni. Az államtitkár felszólalása közben felhívta a figyelmet, hogy Korózs Lajos a szóbeli válaszadás alatt elhagyta a termet.

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ner-kompatibilis birkáknak már idén bevezetném a 75 évre emelendő nyugdíjkorhatárt. Hagy szokják a barmok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
@durbincs: A jelenlegi magyar átlagéletkort tekintve, nem sokan élnék meg, ergo nem lenne gond a nyugdíjkasszával!
simmering73
Ner-kompatibilis birkáknak már idén bevezetném a 75 évre emelendő nyugdíjkorhatárt. Hagy szokják a barmok.
tudode
Eltekintve Rétvári Bence Korózs Lajosnak adott válaszára, MEGÁLLAPÍTHATÓ, hogy .. m e g j e l e n é s é b e n, egy kulturált politikusra lehet asszociálni, de a .. v á l a s z a i .. az ellenzéknek KOFASZINTET "is" übereli, mert a FÉL-ELEM bére tartja őt is vissza a SZAKMAI, a valóságnak megfelelőek!
.
De egy bibi LESZ!
.
Mégpedig az, hogy a TIZENHATÉVI kormányzás alatt MIT TETTEK LE az adófizetők, és az EU lóvéjából az ORSZÁG ASZTALÁRA!
csak úgy....
Nem az Adolf,akarom mondani a Viktor említette,hogy föl köll vinni a nyögdij korhatát 70 fölé? Korán mondhatta,gyünnek megint a választások?...,rossz fényt vetne reá? Szerencsére ott van az a Rétvári Bencus,aki azér van,hogy korrigálja ?
A következö ,menetrendszerinti rábaßást a választások utánra tervezi a fönök...
csak úgy....
@durbincs: Értékes adatokat akarsz szolgáltatni a nem normálisakakkal foglalkozóknak?
Te egy átlagos ,hogy is mondjam,hogy ne vesszünk össze és értsed.? ,...idióta? Jelzed ha durva voltam?
csak úgy....
@papa.49: Csak azt tud...,már mint számolni ! :)
papa.49
@csak úgy...: Hogy magára vette, pedig azt se tudja miért írtam ezt a Nessynek ...
Erre mondják ,,akinek nem inge, ne vegye magára,, ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
csak úgy....
@papa.49: A durbincs csak egy havasi gyopár...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.