Egyszerre húsz dolgot csinál párhuzamosan Badár Sándor, aki még interjú vagy forgatás közben is tud pihenni. A színész a VIASAT3 új sorozatában, az Ízig-vérigben alakít egy a személyiségéhez közel álló karaktert – ennek apropóján készített interjt a színásszel a Blikk.

Fellépésein is alszik Badár Sándor

Először szerepel sorozatban, pedig régóta hívták több projektbe is.

Tunya bá egy bonyolító. Egy közeli rokon, akinek a feladata, hogy a fiatalok válását valahogy megfelelően alakítsa. Én vagyok a homokszem a gépezetben, röviden így lehetne körülírni. Ez egy jó sorozat. Élvezem – mondta a Vasárnapi Blikknek a humorista, akit nem először találnak meg ilyen szereppel.

Korábban is hívtak más sorozatokba, azoknak mindig ellenálltam. Az ismert sorozatokba csak úgy belecsöppenni valahol a derekán, az nem az én világom. Nem akartam sosem pótlék lenni, hogy napi sorozatban nézegessenek az emberek. Például hívtak a Barátok köztbe is, de nemet mondtam. Az Ízig-vérig viszont egy induló sorozat, így tevékeny részese tudtam lenni a kezdetektől – vallotta be Badár, aki valójában igazi sorozatfüggő.

Imádtam a Szökést! Amikor futott, csak úgy vállaltam fellépést, hogy hazaérjek rá. Azóta volt, hogy egyhuzamban végignéztem az összes évadot – tette hozzá nevetve a színész, aki örül, hogy a hazai sorozatok is fejlődnek. Az Ízig-vériget Herendi Gábor rendezte, miatta vállalta Badár a felkérést. – Benne és a forgatókönyvben is bíztam, ezért mentem bele – mesélte Badár Sándor, aki láthatóan fáradtan válaszolt a Blikk kérdéseire, hosszabb-rövidebb időre becsukta a szemét, majd álmatag hangon kifejtette, hogy ő így pihen, interjú közben is elbóbiskol.

Igyekszem nagyon aktívan élni, épp ezért rettentő keveset alszom, régóta maximum két-három órát. Azt szoktam mondani, hogy aktívan kell aludni, erre pedig pont elég ennyi idő. Egyébként napközben is alszom, bizonyos alkalmakkor. Fellépés és beszélgetés közben is tudok, amint van egy kis üresjárat. Amikor van öt percem, simán lehajtom a fejem és szundi, nem zavartatom magam – mondta kissé bóbiskolva a komikus.

22 éve szerepel filmekben

Badár Sándor kezdetben Szőke András kísérletező mozijaiban tűnt fel, majd egyre több nagy költségvetésű filmben vállalt szerepet. Játszott a Kontroll című filmben éppúgy, mint a Hídemberben, a Nyóckerben, a Papírkutyákban, illetve a kultikus Roncsfilmben is komoly szerepet kapott.

Blikk

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@durbincs: Nahát kitörölték a dolgokat a kis majmok?:) Legalább láttad életeben először az admin felületet is... :) Mióta hazudod otthon, hogy weboldalt üzemeltetsz, miközben csak te vagy itt az agyhalott szerep. :) Gyerek tudja már, hogy apa agyhalott?:)
durbincs
@SystemError: Ballonkabátos Pedofiló -a farpofájába megent esernyőt nyitottak ,s csak belűről ? a nyelén +zoknit szárit ?... + a @simmering73: a Bezzeg-Tahó, a testi-lelki társa a csak Petefészek nélküli nő ? +@solidedge: nevű a csak Bitang -eszű ?
durbincs
@SystemError: Ballonkabátos Pedofiló -a farpofájába megent esernyőt nyitottak ,s csak belűről ? a nyelén +zoknit szárit ?... + a @simmering73: a Bezzeg-Tahó, a testi-lelki társa a csak Petefészek nélküli nő ? +@solidedge: nevű a csak Bitang -eszű ?
durbincs
@SystemError: Ballonkabátos Pedofiló ? az aktuális automata-esernyőket megent csak kioperálták már a farpofájából ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.