A csepelieknek nem látványberuházásokra, hanem a hétköznapjaikat segítő fejlesztésekre van szükségük – mondta el Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a XXI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjét, Erdősi Évát.

A csepelieknek nem "a lopakodó olimpia épületeire" és birkózócsarnokra, hanem újabb zöldfelületekre és a mindennapi életet segítő fejlesztésekre van szükségük.

Nem Németh Szilárdokra, hanem a helyi közösséget szolgáló vezetőkre van szükség

- jelentette ki Karácsony Gergely.

Azt mondta, az önkormányzati választás nemcsak a Fidesz és az ellenzéki pártok versenye, hanem arról szól, hogy a várost "közösen visszaszerezzük". A kerületek és a főváros folyamatosan vesztették el az önkormányzatisághoz fűződő jogaikat, a várost "a Fidesz tulajdonképpen kiszervezte a budapestiek alól" – tette hozzá.

Karácsony Gergely közölte: az elmúlt napokban lezártak minden nyitott kérdést az ellenzéki pártok budapesti indulásával kapcsolatban.

Karácsony: a csepelieknek nem Németh Szilárdokra van szüksége

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje beszél a csepeli ellenzéki polgármesterjelöltet, Erdősi Évát bemutató sajtótájékoztatón a XXI. kerületi Görgey Artúr téren 2019. augusztus 9-én. Karácsony Gergely elmondta, hogy a csepelieknek nem látványberuházásokra, hanem a hétköznapjaikat segítő fejlesztésekre van szükségük. Jobbról Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Erdősi Éva arról beszélt, hogy minden csepeli polgármestere szeretne lenni, és az ott élőknek elegük van abból, hogy mindig azt mondják, Csepel a főváros legszegényebb kerülete. Ezen mindenképpen változtatni kell – hangoztatta.

Erdősi Éva is azt hangsúlyozta, hogy az emberek problémáival kell foglalkozni, a mindennapi életüket javító intézkedésekre van szükség.

Mindent megtesznek azért, hogy a XXI. kerület a 21. századba léphessen – jelentette ki.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elmondta, hogy csütörtökön lezárták "a NER, Tarlós István és a helyi kiskirályok legyőzéséhez szükséges forgatókönyveket".

Ferencvárosban azonban még nincs meg a közös ellenzéki polgármesterjelölt, ott a jövő héten előválasztás lesz – közölte.

Elmondta azt is, megállapodás született arról, hogy a főpolgármester-jelölt, a polgármesterjelöltek és az ellenzéki pártok közös kompenzációs listáján az öt párt logója milyen sorrendben kerüljön a szavazólapra. Ezt sorsolással döntötték el, és ennek megfelelően az első helyen a Momentum logója lesz, majd ezt követi a DK-é, az MSZP-é, a Párbeszédé és az LMP-é.

Molnár Zsolt szólt arról is, bíznak abban, hogy a csepeli momentumosok is belátják, "nem egymással kell vitatkozni", hanem le kell győzni a Fidesz rendszerét, és hétfőn visszatérnek az együttműködésbe. A Momentum országos és budapesti vezetősége támogatja Erdősi Évát, a csepeli szervezetnek nincs más lehetősége, mint együttműködni a többi ellenzéki párttal – jelentette ki.

Kérdésekre válaszolva elmondta, pontatlan volt a helyi Momentum állítása, hogy Szenteczky János a csepeli önkormányzat MSZP-s képviselője alpolgármester akarna lenni, és a szocialista politikusnak nincs semmilyen olyan ügye, amely ne férne össze az önkormányzati munkájával.

Két férfi a sajtótájékoztató előtt "Üdvözöljük Észak-Pesten!" feliratú papírlappal fogadta Karácsony Gergelyt, emlékeztetve arra, hogy sajtóhírek szerint ez év tavaszán észak-pesti jelzőt használt csepeli fejlesztésekre.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Hajrá Csepel vezesd a harcot... Hajrá összefogás!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.