Kimentették a hét hónapos fiúnak az egyik bátyját is kedd délelőtt az olaszországi Ischia szigetén, ahol hétfőn este 4-es erősségű földrengés volt.

A csecsemőt már hajnalban sikerült kiemelni, és úgy tűnik, az ijedtségen kívül nincs baja.

Az egyik bátyját is sikerült most kimenteni, a harmadik fivérüket is betemették a romok, ő is túlélte a katasztrófát, a mentők beszélni tudnak vele, de kiszabadítaniuk délig nem sikerült.

Földrengés Ischián: Újabb gyermeket mentettek ki a romok alól

Egy tűzoltó egy összedőlt lakóház romjai között az olaszországi Ischia szigetén 2017. augusztus 22-én, miután az éjszaka folyamán négyes erősségű földrengés rázta meg a térséget. A földmozgás következtében néhány ház összeomlott, két ember pedig életét vesztette. (MTI/EPA/Cesare Abbate)

A gyermekek szülei sértetlenül kerültek ki házukból, ők egy másik szobában voltak a rengéskor.

A katasztrófa számos lakóházat rongált meg és összedöntött egy templomot, amelyben egy idős nő a halálát lelte. Életét vesztette még egy ember, róla nem közöltek részleteket.

A természeti csapásban 39-en megsérültek és mintegy 2600-an hajléktalanná váltak. A földmozgás főleg Casamicciola és Lacco Ameno települést érintette.

(MTI/hvg.hu)

Címlapkép: MTI/EPA/Cesare Abbate

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.