Kisebb, valószínűleg rövidzárlat okozta robbanás volt kedd este az észak-londoni Southgate metróállomáson. A brit közlekedési rendőrség már nem sokkal az incidens után közölte, hogy vizsgálatai szerint nem terrorcselekmény történt, és egyéb gyanús körülmény sem merült fel.

Az általános londoni rendőrségi tevékenységet ellátó Metropolitan Police késő esti tájékoztatása szerint úgy tűnik, hogy az állomás egyik akkumulátorában keletkezett rövidzárlat okozta a csekély erejű detonációt. Ezt külön tájékoztatásában a közlekedési rendőrség is megerősítette.

A londoni mentőszolgálat három, könnyebben megsérült embert a helyszínen látott el, két további sérültet kivizsgálásra kórházba szállítottak. A hatóságok szerint súlyos sérülés nem történt.

Kisebb robbanás volt egy londoni metróállomáson

A Southgate állomás a brit fővárost délnyugatról észak-északkelet felé átszelő Piccadilly metróvonal egyik északi megállója. A Piccadilly Line délnyugati végállomása a Heathrow repülőtér termináljait szolgálja ki, de a vonal két végpontja között 71 kilométer a távolság.

A Southgate metrómegállót lezárták és kiürítették, de a 12 fővonalból és számtalan elágazásból álló 400 kilométeres londoni metróhálózaton kedd este zavartalan volt a forgalom. A Piccadilly Line érintett rövid szakaszán is közlekedtek a szerelvények, de jelentős késésekkel, és a Southgate állomáson nem álltak meg.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél