A korszak legjelesebb kabarészerzői, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Békeffy László, Gábor Andor, Steinhardt Géza, Kőváry Gyula, Szép Ernő, Szilágyi György nevetteti a Pinceszínházba betérő tisztelt publikumot.

(Forrás: olvassbele.hu, olvassbele által)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tündér5
Akkoriban még tényleg jók voltak a kabarék.
gyurmaöcsi
Hát tényleg akkoriban "röhögött "az ember a jó kabarén.Mára már teljesen el laposodott jóformán csak a száját húzza el az ember egy tréfán.Már próbáltam egy kabaré színházban elmenni de az egész előadás alatt kb.10 perc volt amin nevetni lehetett.Régen pedig ha vége lett az előadásnak még mindig az ember nevetni tudott.Többet ér ha az ember elmegy egy könyves házba és megveszi a humoros könyvet vagy Cd-t persze nem a mostaniakat hanem a régieket.Mivel én is humor "zabáló" vagyok szoktam keresgélni a könyves akciók között.Persze nem az aluljárók-ban hanem egy megbizható könyves házban mint pl. az Alexandra.Most is készülök valami nevettető Cd vel meglepni magam.A netten találtam rá az Árkád kuponos akciójára.Igaz csak most 10-14-e között lesz de megéri bemenni mert akár 40%-al is olcsóbban tudok vásárolni.Akit érdekel a dolog az nyomtassa ki a megfelelő kupont innen: http://www.napiakciok.hu... és vigye magával a kupont az Árkádba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.