London - A British Airways és az EasyJet brit légitársaságok kedden bejelentették, hogy januárig törölték minden járatukat az egyiptomi Sarm-es-Sejkbe. A két légitársaság döntésének hátterében az áll, hogy a brit kormány eltanácsolta a brit állampolgárokat az egyiptomi utazásoktól egy orosz utasszállító repülőgép tragédiája után. A Kogalymavia légitársaság Airbus A-321-es típusú repülőgépe, amely Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartott fedélzetén 224 emberrel, október 31-én zuhant le a Sínai-félszigeten, valószínűleg pokolgépes merénylet következtében. Nagy-Britannia és több más ország néhány nappal később felfüggesztette az egyiptomi üdülőhelyre irányuló légi járatait. Csaknem húszezer brit turistát hazaszállítottak, a brit külügyminisztérium pedig azt tanácsolta, hogy a legsürgősebb eseteket leszámítva senki ne utazzon a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárosba. Az EasyJet a kormány ajánlásának megváltoztatásáig, de legalább január 6-ig, míg a British Airways január 14-ig függesztette fel járatait. A brit utazási irodák közül a Monarch december 19-ig, a Thomson december 9-ig, a Thomas Cook pedig december 10-ig törölte minden sarm-es-sejki útját.
Januárig törölte sarm-es-sejk-i járatait az EasyJet és a British Airways
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Brutális részletek az ezredes haláláról: másodpercek alatt kétszer is elütötték az M1-esen
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Valami nagyon furcsa dolog történik Vitray Tamás körül, már a rajongók is aggódnak
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás