paok

Ismét nyert a Videoton a PAOK ellen, továbbjutó helyen állnak

Akárcsak két héttel ezelőtt, a Vidi FC csütörtökön is legyőzte a görög PAOK csapatát a labdarúgó Európa Ligában: a magyar bajnok – amely október 25-én 2-0-ra nyert idegenben – ezúttal hazai pályán, a Groupama Arénában nyert a görög csapat ellen 1-0-ra.

A PAOK edzője szerint még egyszer nem fogják lenézni a Vidit

Nem fogják elkövetni még egyszer azt a hibát, amit két hete Szalonikiben, amikor lenézték a Vidit – mondta a görög PAOK román vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga mérkőzést megelőző szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Pisztollyal ment a pályára a PAOK igazgatója, felfüggesztették a bajnokságot

Vasárnap az AEK elleni bajnoki ért véget a hosszabbításban úgy, hogy a szurkolók ellepték a pályát. A szurkolók között volt a PAOK elnöke, Ivan Szavvidisz is, aki egy pisztollyal akart elégtételt venni a játékvezetőn.