G.Freeman
Orbán Viktor: A baloldalt külföldről pénzelik, cserébe háborút rendelnek
@Feller_Peti: Szépen felmondtad a kádári propagandát, önálló gondolat nélkül. Ugyanezt fújták '89 elött is, emlékszem rá. A Nyugat, a NATO gonosz, az Orosz szent. De akkor még vállalták magukat a komcsik, ti már sunyi módon nemzeti színű paraván mögé bújtok. Putyin legázolta a szomszédját, egy hazug indokkal. Az bizony Ukrán föld, amely fölött a vezetés folyamatosan próbálta visszavenni az irányítást a szakadároktól. Ez sehol a világon nem minősül népirtásnak. Ez a népirtás duma éppen olyan bullshit, mint annakidején az iraki vegyi fegyverek. Putyint, úgy mint az elődeit a történelemben, bizony érdekli Európa. A NATO mi is vagyunk. Aki terrorszervezetnek látja fogalma sincs arról, mi is az a NATO, hogyan is működik. Terjeszkedni pedig végképp nem terjeszkedik, oda szuverén államok kérik a tagságot, aminek ráadásul feltételei is vannak. Milyen nyugati fenyegetés? Csak nem az, hogy sokáig szemet húnyt az olcsó energiahordozók érdekében, az Orosz befolyás kiterjesztése fölött a volt szovjet tagállamokban? Mert ez az igazi indoka a mostani háborúnak is. Ezt már eljátszotta Putyin az egykori Grúziában is, akkor sikerrel.
thumb_up7
replyVálasz
error
access_timemájus 5., 10:00
„Orbán Viktor sokkal okosabb, mint bohókás brit kollégái. Nem kilépni akar az EU-ból, hanem el akarja foglalni" – Hosszú cikkben alázza Orbánt a Bloomberg
Okos egy fenét. A 2-3 millió ostoba birkája nélkül semmire sem ment volna. Azok nem gondolkodnak, bálványozzák, bármint tesz vagy mond rá szavaznak. Az EU átformálásához pedig harmatgyenge.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timeáprilis 25., 19:06
A vidék támad – írott sajtóban húzzák le Magyar Pétert az ott élő emberek előtt
@TabánViktor: Leszarom hogy, Gyurcsányék micsodák, nem érdekelnek. Te a saját szemeddel láttad én mit csinálok, csodabogár? Aki ilyen hangnemet megenged magának magyar emberekkel szemben mint te, az csak egy hazátlan, parazita suttyó.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timeáprilis 2., 20:18
A vidék támad – írott sajtóban húzzák le Magyar Pétert az ott élő emberek előtt
@TabánViktor: Ne beszélj így a magyarokról, te kis hazátlan, parazita szutyok.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timeáprilis 2., 18:12
Miközben brutális válságba került a Fidesz, Deutsch Tamás mosolygós, napszemüveges emojival üzent
@Feller_Peti: Mondom, a magyarokat jobb ha nem veszed a szádra, a külhoniakat pedig végképp ne. Dolgoztam és ma is dolgozom Cseszlovákiában, Jugoszláviában (ezek országok voltak annakidején, csak hogy megspóroljam neked a guglizást) Ukrajnában született magyarokkal. Nem mindíg egyezett a véleményünk mindenben, de soha egyikük sem beszélt így egy magyarról sem. Ez a ti szokásotok, hazátlan senkiházi élősködöknek. Többet ártotok nekik ti, mint bármelyik hazug felelőtlen politikus. Aki nem Orbán az Gyurcsány igaz? Egyszerű vagy kishaver mint az a bizonyos faék.
thumb_up1
replyVálasz
error
access_timemárcius 29., 23:48
Rogán Antal számára sem titok többé: immár pontosan tudja ő is, ki az a Tóni és a Barbara
@Őrnagy: Ezt te godolod, tartod magadról. Viszont az írásaid azt árulják el rólad csak egy szervilis, alusisakos bohóc vagy.
thumb_up3
replyVálasz
error
access_timemárcius 29., 13:08
Miközben brutális válságba került a Fidesz, Deutsch Tamás mosolygós, napszemüveges emojival üzent
@Feller_Peti: A nemzet mi vagyunk, jobbosok, balosok, liberálisok. Határon innen és túl. De az ilyen konteóktól szétégett agyú, élősködők mint te is, bizony soha nem lesznek azok.
thumb_up5
replyVálasz
error
access_timemárcius 28., 15:03
Miközben brutális válságba került a Fidesz, Deutsch Tamás mosolygós, napszemüveges emojival üzent
@FitesZoltan: Ennyi eszetek van csak, aki nem ért egyet az balos. Fogalmatok sincs mint jelent, csak böfögitek mindenkire aki nem béget együtt a nyájjal.
thumb_up3
replyVálasz
error
access_timemárcius 28., 14:58
Miközben brutális válságba került a Fidesz, Deutsch Tamás mosolygós, napszemüveges emojival üzent
@Feller_Peti: Magyarországot a szádra ne vedd, nektek ez nem hazátok, csak állampolgárok vagytok itt. Abból is a parazita féle, ez tisztán látszik a más véleményhez való hozzáállásotokon.
thumb_up4
replyVálasz
error
access_timemárcius 28., 13:13
"A férjem késsel a kezében járkált a házban" – Vége a hallgatásnak, Varga Judit kitálalt Hajdú Péternek
@TaknyostPofozó: Te kis hazátlan szutyok. Nincs semmiféle áldozat, hazudtok megint mint mindíg. Ezt már eljátszottátok párszor, akkor is kiderült az igazság.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 28., 12:52
Miközben brutális válságba került a Fidesz, Deutsch Tamás mosolygós, napszemüveges emojival üzent
@Feller_Peti: Te kis hazáztlan parazita szutyok. Valószínűleg még nem is éltél, amikor Orbán kint toporzékolt Brüsszelben hogy állítsák le a magyar kifizetéseket, mert oda a demokrácia, a gonosz Gyurcsány hazudott. Vannak olyan esetek, amikor egy megválasztott kormány visszaél a bizalommal, méltatlanná válik az ország vezetésére. Ez történt akkor, és ez történik most is. Tönkretettétek az ország becsületét, a közintézményeket lepusztítottátok. Az államilag pörgetett, unortodox "gazdaságpolitikátok" arra volt elég hogy lassan mindenki megelőzött minket. Ezek után nekiállni sorosozni, hazaárulózni beteg, gerinctelen jellemre vall.
thumb_up3
replyVálasz
error
access_timemárcius 28., 11:55
"Lónak a pömpölője" Magyar Péter hangfelvétele Stumpf András szerint
@Őrnagy: Ez bizony bomba a javából, egy normálisan működő országban. Neked persze hogy lufi, buta vagy ahhoz felfogd mi is ez.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 26., 18:27
Újabb háború robbanhat ki a határainkon – Orbán másik barátja is lerohanná a szomszédját
@Feller_Peti: Ezek szerint jól ismersz, hogy ezeket feltételezed. Mármint személyesen, nem csak olyan faék egyszerű "ismerem a fajtád" módon. Ezt mondjuk kétlem, ostobáktól távol tartom magam amennyire lehet. Tehát marad a nagyzolás, vagy esetleg a tükörben láttad azt a kék fejet, hülyegyerek.
thumb_up1
replyVálasz
error
access_timemárcius 25., 20:20
Magyar Péter összeugrott Hadházyval, de közben elszólta magát – A holnap nyilvánosságra hozandó hangfelvételen Varga Judit mondja el, miként működik az ügyészség és a hatalom
@KisTehen: Használhatnád néha azt, ami a buksidban lassan elhal az unalomtól. Senki nem hitelesebb annál, mint aki belülről ismeri a rothadt rendszerek működését.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 25., 19:03
Újabb háború robbanhat ki a határainkon – Orbán másik barátja is lerohanná a szomszédját
@VajdaságAutonómTartomány: Ilyet csak egy hazátlan parazita mondhat. A kormányok nem egyenlőek az országokkal.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timemárcius 25., 18:37
Itt a videó arról, hogyan hallgatták ki a moszkvai brutális terrortámadás végrehajtóit – Az egyik támadó minden ízében remeg a felvétlen (18+)
@Géza: Egy mentséged még van, mégpedig az életkorod. Amennyiben a világból még keveset értő, befolyásolható fiatal vagy, talán még lehet belőled ember. Viszont ha már túl vagy ezen koron és így írsz ekkora blődségeket, menthetetlen vagy. A komcsizással meg csak óvatosan egy ilyen moszkovita kiállás után.
thumb_up1
replyVálasz
error
access_timemárcius 24., 20:36
Itt a videó arról, hogyan hallgatták ki a moszkvai brutális terrortámadás végrehajtóit – Az egyik támadó minden ízében remeg a felvétlen (18+)
@Géza: Tisztességes magyar ember belőled már soha nem lesz.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timemárcius 24., 19:25
Orbán Viktor reagált Magyar Péter állításaira: "Én a miniszterelnök vagyok. Tévésorozatokkal nem foglalkozom" – videó
@Őrnagy: Aki az ellenzéket és a szavazóit ellenségnek nem pedig ellenfélnek tekinti, lépten nyomon lehazaárulózza a másvéleményen lévőket, az semmilyen tiszteletet nem érdemel.
thumb_up8
replyVálasz
error
access_timemárcius 24., 18:32
Újabb részletek derültek ki a moszkvai terrortámadásról: az Iszlám Állam vállalta magára a felelősséget – Putyin hallgat
@KisTehen: Gratulálok, szépen egy kalap alá vetted a gazdasági nehezítést, ártatlan emberek meggyilkolásával.
thumb_up1
replyVálasz
error
access_timemárcius 23., 19:54
Újabb részletek derültek ki a moszkvai terrortámadásról: az Iszlám Állam vállalta magára a felelősséget – Putyin hallgat
@KisTehen: Nem az aggresszor, hanem az orosz kisemberek miatt.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 23., 18:45
Az Unió fegyverkezni akar és Ukrajnára fordítaná a befagyasztott orosz vagyon
@KisTehen: A szovjetek oroszok voltak, akik szuverén nemzeteket kényszerítettek abba a tákolmányba. Ez bizony 1-es, leülhetsz.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timemárcius 22., 18:22
Magyar Péter: visszatért az ügyvédi énjéhez, és bevédte a nagyapját és a learanyifjazott támogatóját
@KisTehen: Most akkor libsi vagy komcsi, döntsd már el, kettő együtt nem igazán fér össze. Szép kis káosz van a buksidban, nem véletlenül vagy fideszes.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timemárcius 20., 12:46
Igazságért kiált Áder János húga – feljelentést tesz és Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát vonatná vissza
@Pegero: Így sikerült. Szomorú hogy csak ennyi jutott el a kis tudatodig.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 18., 22:39
Igazságért kiált Áder János húga – feljelentést tesz és Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát vonatná vissza
@Pegero: Kiderült? Bakker most akkor vagy átaludtam az egész tárgyalásos hacacárét, vagy a szokásos komcsi tempóval előbb meglett az ítélet mint a tárgyalás.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 18., 21:49
Igazságért kiált Áder János húga – feljelentést tesz és Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát vonatná vissza
@Pegero: Kiderült? Bakker most akkor vagy átaludtam az egész tárgyalásos hacacárét, vagy a szokásos komcsi tempóval előbb meglett az ítélet mint a tárgyalás.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 18., 21:49
Mit szól ehhez Moszkva? Orbán Viktorék is aláírták az orosz elnökválasztást elítélő ENSZ-határozatot
@KisTehen: Kiállt persze, szóban. Arra viszont ő maga figyelmeztetett anno, nem azt kell nézni amit mond, hanem amit cselekszik.
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 18., 01:40
Előre megyünk, nem hátra! Ismét SMS-ben és telefonhívásokkal toborozzák a népet Orbán-beszédére
@KisTehen: Ne nevettesd ki magad boci. Nektek mindenki liberális aki nem ért egyet veletek, pedig valószínűleg azt sem tudjátok mi az. Így elég vicces ezt így kijelentened. Valószínűleg egy balosnak náci, egy jobbosnak komcsi. Ez a kettő amúgy sem áll távol egymástól, sok mindenben fedi egymást, csak a megközelítés más.
thumb_up1
replyVálasz
error
access_timemárcius 15., 03:06
Hogy máris támadják az új államfőt? Orbán Viktor szerint ez Magyarország
@Maccska: Tisztában vagy azzal minek a rövidítése a kisz, kis vörös?
thumb_up
replyVálasz
error
access_timemárcius 11., 15:46
Balog Zoltán: "Erkölcsileg nem hibáztam a kegyelmi ügyben, viszont politikailag igen"
@Philip Marlowe: Bagoly mondja verébnek, kis vörös. Annyi közötök van a jobboldalhoz mint Mekk mesternek bármelyik szakmához.
thumb_up8
replyVálasz
error
access_timemárcius 10., 13:30
Trump és Orbán: összeálltak a nagy béketeremtők!
@Géza: Egy fentebbi írásodban sértegetve, mocskolódva megszólítottál minden más véleményen lévő kommentelőt. Erre kaptál hozzáillő választ, utána meg rinyálsz. Tudod, amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten. Tényleg szánalmas vagy.
thumb_up2
replyVálasz
error
access_timemárcius 10., 10:17