Fürcht Pál főügyész kimondta, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő Tóni nem más, mint Rogán Antal propagandaminiszter.

Miután Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amin Varga Judit még igazságügyi miniszterként beszél arról, hogy Rogánék belenyúltak a Völner-Schadl-ügy nyomozati irataiba, az ügyészség rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze csütörtökre.

Rogán Antal számára sem titok többé: immár pontosan tudja ő is, ki az a Tóni és a Barbara

A főügyész elismerte, Tóni nem más, mint Rogán Antal     Fotó: MTI

Itt Fürcht Pál főügyész bejelentette, hogy Magyar posztjai miatt indult nyomozásban már Varga Juditot is kihallgatták tanúként. Szintén elmondta, a nyomozati anyagból semmi sem tűnt el. Másrészt több mint kétévnyi találgatás után kimondta, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő Tóni nem más, mint Rogán Antal propagandaminiszter.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,Ha már egyszer olyan országról beszélünk, ahol az ország legnagyobb szervezett bűnözői csoportja foglalta el az államot, és az ügyészség nemcsak a bűnözők ellenőrzése alatt áll, hanem nekik dolgozik. Ez is kriminológiatörténeti fejlemény, s igazi hungarikum, mint az ügyésznek látszó tárgy."

nepszava.us/az-ugyeszseg-bemutatja-nem-tortent-semmi/
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
,,Ha már egyszer olyan országról beszélünk, ahol az ország legnagyobb szervezett bűnözői csoportja foglalta el az államot, és az ügyészség nemcsak a bűnözők ellenőrzése alatt áll, hanem nekik dolgozik. Ez is kriminológiatörténeti fejlemény, s igazi hungarikum, mint az ügyésznek látszó tárgy."

nepszava.us/az-ugyeszseg-bemutatja-nem-tortent-semmi/
Béla333
"„Ezt követően magánjellegű dolgokról beszélgetnek. Grécs megjegyzi, miszerint a múltkor volt Ádámnál is, a Tóninál is, meg Barbaránál is. Tóni is normális volt. Schadl említést tesz valamilyen nagyobb történetről, amiről már beszéltek, és, ami körvonalazódik. Grécs is beszélt Ádámmal. Ádám annyit mondott Schadlnek, hogy úgy néz ki, a harmincöt év nem megy, de egy tíz, húsz évvel kiudvarolják ezt a történetet. Ádám azt mondta Grécsnek, hogy két-három hét múlva üljenek le ebbe is, meg a rendezvénybiztosításos történetben is. ”
telex.hu/belfold/2024/03/28/rogan-toni-barbara-adam-kihuzas-nyomozati-anyag

Ezt kihagyták a nyomozásból, mert a sokdiplomás ügyészeink képtelenek voltak rájönni, hogy mit is jelent a 10-20-35 év...!
Pedig biztosan hetekig törték ezen a fejüket...
Béla333
@Pálinkás Pál: 10.12
Szerinted Magyar Péter gyűlésein miért vannak annyian? Talán csak nem azért, amiért ő kimondja azt, amiről a többi ellenzéki politikus szemérmesen hallgat?!
Pálinkás Pál
@Béla333: az hogy kimennek majálisozni, lózungokat mondani, az semmin nem változtat...
Béla333
@Pálinkás Pál: 10.20
A fotelben csak elaludni lehet...
Pálinkás Pál
@Béla333: a fotelban alvás is van olyan hatásos, mint a tettek nélküli hőbörgés..!..
Yoda69
Mi van szarnagy? Szar van a palacsintaban? Szorul a hurok a nyakatokon, rovidesen buktazni fogtok orbanostul.
Yoda69
@Őrnagy: Mi van szarnagy? Szar van a palacsintaban? Szorul a hurok a nyakatokon, rovidesen buktazni fogtok orbanostul.
csak úgy....
@Őrnagy: = aki a diliházból lógott meg!
jáger laszló
Rogán most +tudatta hogy a lehallgatási jegyzőkönyvben szereplő Tóni,maga Rogán Tóni!
csak ennyi
barátilag
J.L.
csak úgy....
@Őrnagy: = aki a diliházból lógott meg! :)
Yoda69
@Őrnagy: Te liberális? Neha kikandikalsz orban szaros seggebol. Ez vagy te, nem liberalis.
namihami
@Őrnagy: 11.50: Hogy te nem vagy fideszes, fideszhívő vagy Orbánhívő? Oké, fogadjuk el!?!?!?! Bááár, a kommentjeid alapján...?!?!?!
De az, hogy te pártfüggetlen, és pláne liberális(!!!) lennél? No, ez a hét vicces! A stílusod és a megfogalmazott véleményed messze nem ezt tükrözi!
(csak hogy pl a liberális az egyén szabadságát és véleményét messze az állam és vezére /törvényes kereteken belül/ irányítása fölé helyezi)
G.Freeman
@Őrnagy: Ezt te godolod, tartod magadról. Viszont az írásaid azt árulják el rólad csak egy szervilis, alusisakos bohóc vagy.
Eladott Ország
Szóval azt mondod, hogy vert téged és akkor nem lesz téma, hogy pedofil-hálózatot üzemeltetünk, ruszki oligarchákat aranyvízummal engedünk be és az elmúlt 20 év legnagyobb korrupciós botrányában dagonyázunk. Bemész a Hajdú Petyához, sírsz kicsit és kész. Leírtad? Majd megtoljuk.
twitter.com/SzabadonMagyar/status/1773083587857858725/photo/1
Barátok közt. Rogán Antal: Gyere ide Jutka, te lepcsesszáju! Gondolom nem akarod hátralévő életed rács mögött tölteni, velünk együtt bemész a Frizbibe másfél órát rinyálni...legyen benne késsel rohangáló férj, ja meg anyád is retegjen...
twitter.com/LszlKovcs159757/status/1773282732648350173/photo/1
Varga Judit: És olyan is volt, hogy kenyeret kért a bajai halászléhez...
twitter.com/muellermeister1/status/1773306005582942309/photo/1
Midíg lepisilte a WC üléket vagy felhajtva hagyta. A fogkrémet középen nyomta. Pokolian szenvedtem.
twitter.com/KisKutyauto/status/1773285247741726800/photo/1
SÍva
Hát csak-csak felismeri magát vagy inkább tovább tagad?
Méhes
@Őrnagy: Mondd már el,hogy kaphatok pénzt Sorostól?
fideszes gyökér
@Őrnagy: egy ilyen kirohanás után remélem buzi maffiózó pedofil is vagy, mert akkor rögtön megértelek.
és természetesen a Pártodra is szavazok
jáger laszló
Száguldó őrnagy pályafutása azért érdekesebb
Ez csak 1 kis karcolat!!!
Maradjunk ennyiben
barátilag
J.L.
Aki Én
@Őrnagy: néha olvasd vissza magad és színtiszta képet kaphatsz egy elmebetegről.
Yoda69
@Őrnagy: Egy liberalis tudja toleralni masok egyeniseget. Te liberalisnak vallod magad, de mast se olvasni toled mint szitkozodast, masok legyagyazast akik nem a pedofideSS-t lajkoljak. Godold vegig hova is tartozol, mert hogy a liberalisok koze az biztos NEM.
Billibácsi
Na buksi! Vége az álmatlan éjszakáknak! Most már te is tudod, mert elmondták ki is az a toncsi!
LászlKovács
Na rogán, most már muszáj volt felismerni magad hülyegyerek, hogy ki is a tóni? Eddig hol voltál majom, a saját pofádra nem ismertél rá? Nylonszemű. Tudod az űr veszélyes hely, főleg ami a két lokátor füled között van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.