Híröshír.hu
Átverés! A Barátok köztnek castingoltak
Visszaéltek a Barátok közt nevével!
Vizsgálóbizottság alakult a KSE-ügyben
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a kecskeméti LMP a Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető Kft. ügyében, a Népszava által nyilvánosságra hozott 64 milliós számlázási cikk kapcsán.
Az első magyar Mercedes a kecskeméti városháza udvarán
A Frankfurti autószalon első közönségnapján Kecskeméten is bemutatták az új Mercedes B-osztályt.
11 évet kapott a kecskeméti fajtalankodó
A 37 éves vádlott az egyik fiával és leányával erőszakoskodott, feleségét több alkalommal megverte.
A magyar stop motion filmek Lengyelországba mennek
A lengyelországi Lodz-ban idén második alkalommal rendezik meg szeptember 22. és 25. között a hagyományos technikával készült stop motion filmekre szakosodott Se-Ma-For Animációs Filmfesztivált az azonos nevű világhírű animációs stúdió szervezésében.
Tinilányról készített pornófelvételeket
Alig akart hinni a szemének az édesanya, mikor lánya számítógépén pornófelvételeket talált, amik ráadásul saját kislányát ábrázolták.
Füttyjelzéssel jelezték a stricik a rendőrveszélyt
Hétfőn folytatódik a Kecskeméti Városi Bíróságon C. Miklós és 22 társa ellen kitartottság bűntette miatt indított büntetőper tárgyalása.
Az MTV egyik szerkesztőjét is lefizették a focicsalók
Hétfőn állnak első alkalommal bíróság elé annak a bandának tagjai, akik az elmúlt években összesen 900 millió forint támogatást csaltak össze egy fiktív magyar focicsapatra.
100 millióért bárki felköltözhet a pláza tetejére
Egy szerkezetkész, 150 négyzetméteres luxuslakást szeretne eladni tulajdonosa Kecskeméten, a Malom Központ tetején.
Átadták az első Mercedes-beszállító telephelyét Kecskeméten
Átadták a német Duvenbeck cégcsoport új logisztikai telephelyét Kecskeméten, a Mercedes-gyár mellett csütörtökön.
Halálos baleset ellenére felmentettek a fürdő üzemeltetőjét
A Kecskemét mellett található ballószögi Aranykor termálfürdőben 2008. március 29-én este egy közepesen ittas vendég egy kültéri üres medencébe ugrott, melynek következtében olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban meghalt.
Luxusautóban lelte halálát két Mercedes dolgozó
Egy több mint 50 millió forint értékű Mercedes SLR típusú személygépkocsit akart kipróbálni az a két Mercedes kereskedésben dolgozó fiatal, akiket halálos baleset ért Németországban.
A Kecskeméti Főiskola is állami főiskola lesz
Nemzeti felsőoktatási rendszer létrehozása, tudományegyetemi és főiskolai intézménytípus, jelentősen változó pedagógusképzés – többek között ezt rögzíti az új felsőoktatási törvény koncepciója, amely szerint az államilag finanszírozott képzéseknél a jelentkezők egy része újra szóbelin venne részt.
Óvodát szabadítottak meg a parlagfűtől a Societas kecskeméti tagjai
A kecskeméti Societas lelkes csapata a belvárosi panelházak között röpke félórára demonstratív módon fűkaszát ragadott és kente vágta a parlagfüvet.
Százmilliót kap a Kecskeméti TE
A 2001/2012-es szezon végéig 100 millió forintos támogatást kap a Kecskemét labdarúgócsapata főszponzorától, a Szerencsejáték Zrt-től, akivel a kecskemétiek tavasszal, a Magyar Kupa megnyerése után vették fel a kapcsolatot.
Erőszak a buliban? – Szabadlábon a török férfi
Hétfőn szabadlábra helyezte a Bács-Kiskun megyei bíróság azt a Magyarországon élő, 34 éves török férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy július 24-én, a kora reggeli órákban, egy kadafalvi lakásban megerőszakolt egy 20 éves kecskeméti nőt.
Mercedes: hoppon maradtak a magyar beszállítók
A jövő hét elején mutatják be a Mercedes-Benz új típusát, amelynek a kecskeméti sorozatgyártása fél év múlva indul.
Most a saját életéért küzd a mentős
Az augusztus huszadikán Kecskeméten, a Katona-gimnáziumnál balesetet szenvedett mentős továbbra is életveszélyes állapotban van.
Ebbe a luxusbörtönbe is kerülhet Stohl?
Amennyiben öt hónap után nem helyezik feltételes szabadlábra, fél év után a kecskeméti parkettás börtönbe is átkérheti magát a kedden jogerősen tíz hónapos börtönbüntetésre ítélt Stohl András.
Eddig 81 tűzoltósághoz kezdték meg utalni a túlórapénzeket
Az elmúlt egy hétben a kiskunhalasi, a kiskőrösi, a kiskunfélegyházi, a kalocsai, a kecskeméti, az ózdi, a szentesi, a székesfehérvári, a soproni, a győri, a hevesi, a gyöngyösi, a szolnoki, a kunszentmártoni, a jászberényi, a nagykátai, a monori, a nyírbátori, a mátészalkai, a nyíregyházi, a szekszárdi, a badacsonytomaji és a...
Hamarosan birtokba vehetik a látogatók az új kecskeméti versenyuszodát
Várhatóan szeptember közepére készül el a kecskeméti versenyuszoda és élményfürdő első üteme.
Csontkukacok rágták a megkínzott kutyust
Újabb brutális állatkínzásról kaptunk hírt a Menhely az állatokért alapítványtól.
A Szerencsejáték Zrt. lett a kecskemétiek főszponzora
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE szponzori szerződést kötött a Szerencsejáték Zrt-vel, aminek értelmében a 2011–2012-es bajnoki szezonban a Szerencsejáték Zrt. lesz a klub főszponzora – adta hírül a hivatalos honlapján a lila-fehér klub.
Gyermekeivel fajtalankodott egy kecskeméti alkoholista
Kedden megkezdődik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon annak a 37 éves kecskeméti férfinak a büntetőpere, akit – többek között – szemérem elleni erőszak- és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádol a megyei főügyészség.
Szőlőveszély az utakon
Az elmúlt napokban több alkalommal is munkát adott Bács-Kiskun megye területén a tűzoltóknak az utakra kifolyt szőlő, illetve szőlőlé.
77 milliós csalással vádolják az ismert autókereskedőt
Hétfőn a vádirat ismertetésével megkezdődik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon az egyik ismert kecskeméti autókereskedés vezetője ellen indított büntetőper.
Csillagkút Gergője szívesen izzad a konditeremben
Ripka Kálmán, a Jóban rosszban szereplője újra forgat.
Cápák között búvárkodott a kecskeméti rádiós
Nem mindennapi élményekkel gazdagodott nyáron Jámbor Csaba, a Gong Rádió programigazgatója.
Húszezer Kinder- figurával él Lajos
Iskolás korában, a jó jegyekért cserébe kapta az első Kinder tojásokat szüleitől a kecskeméti Szalontai Lajos.
Lencse László fél évig Kecskeméten játszik kölcsönben
Szerdán délelőtt megegyezett egymással a Kecskeméti TE, a Videoton, a játékos, valamint a játékos érdekeit képviselő iroda, így minden akadály elhárult az elől, hogy Lencse László a bajnokság hátralévő részében kölcsönben, Kecskeméten folytassa pályafutását.