Miért vonulna vissza? Hülye Blikk. A nyaraló az övé lett a váláskor eddig annak használták ezután is annak fogják. Az élete Pesten is ki van kövezve. A hallgatásnak ára van. És ő megkapta.
Az ÁSZ elnök babája lett, van meló több millióért. Jól él. A többi minden csak propaganda.
Csalódtam. Azt hittem a jegyszedő néni lesz a felelős.
Azóta is jól alszik ez a szemét Vidnyánszky??
Nem tud férfiként kiállni?? És felvállalni ami rá tartozik?
Most már inkább jókat derülök ezen a jó kis hazai cirkuszon. Magyar Péternek sikerült az ami még a fidesznek se. Önként és dalolva mozgat meg több százezer embert. Ahhoz képest, hogy a fidesz szerint nem jelnet rájuk veszélyt beindultak csak lepattannak Magyarról. Itt is minden Magyar cikknél rinyálnak a házi fidesz seggnyalóink. Hajrá jól szórakozom:)))
@Philip Marlowe: Látod ebből látszik mekkora prosztó bunkó vagy. Normálisan írtam? Igen. Akkor?
Rusnya nyanya az anyád meg a nejed öreg. Húzz a picsába te görény.
@Philip Marlowe: Felelősségre vonás. Hallottad már ezt a szót?
Gyurcsányt is kellett volna, nem tette meg orbán vajon miért?
Ha viszont nem tette meg akkor nem kellett volna (kellene) állandóan gyurcsányozni.
Ez teljesen érthető és elfogadható.
Igen orbán abban biztos okos, hogy mindenről van papírja.
De biztos meg lehet csípni valamiben.
Vagy lehet olyat találni akkor már aki tanúskodik ellene.
orbánnak nem azt kéne hörögnie napi 24-ben, hogy béke, béke aki nem a fideszt választja az a háborút választja, hanem megfelelő szakembert egy Egészségügyi minisztérium (!!!) élére telerakva szakemberekkel és leülni megbeszélni hogy lehet átszervezni megújítani az eü-t.
Mennyi a minimum pénz amiből talpon tudnának maradni. És azt megadni. A templomok helyett.
Oltári nagy a baj. Törvényileg biztosítani kell az egészségügyi ellátást az államnak minden állampolgárnak. Ez már most nincs így. Nem ellenőrizni kell járni éjjel 3-kor...Kell az ellenőrzés is de nem így és nem most. Két sarkalatos pontja van orbánnak ahol nem tud (nem is akar? ) teljesíteni. Az oktatás és az egészségügy. És a hívei nem látnak nem hallanak. Na nem a gazdag hívei akik VIP ellátást kapnak vagy magánklinikára mennek a gyerekeik pedig nem állami iskolába járnak. Hanem a többi a barom része akinek nincs pénze ezekre, de beájul orbán szagától is.
Ami egyre büdösebb.
@Pusztai: Annyit se képesek megfigyelni, hogy bármennyire is rászállnak Magyarra ordenáré baromságokkal csak növekedik a tábora. Annyi hülye van a fideszben Rogánnal az élén meg a körülötte lévőkkel. Tele a tökük is az embereknek a karaktergyilkolászással meg az ilyen fidesz nyaloncokkal is mint ez a girhes macska. Ami még elment (mert hagytuk) 5 éve vagy 2 éve is annak a világnak vége. És remélem orbánnak is az összes nyaloncával együtt.
@Maccska: Kattanj le rólam te búbánatos faszparaszt.
Annyira szarok rád, te család nélküli köcsög csicska.
Ennél nagyobb örömed sose legyen mit baszni az eget egész nap.
Akár pénzért akár ingyen. Ez már beteges.
Tökéletesen igaza van @kereső: -nek. Ez pont nem Magyarról szól.
Már "kifújt a szél" egy rendőrségi jegyzőkönyvet és most egy mentőszolgálatit is.
Hát mi folyik ebben az országban???
Ha hamisítvány azért, ha igaz akkor azért. Elképesztő.
Amúgy meg nem érdekel a rossz házasságuk (történnek ilyenkor ennél súlyosabb dolgok is)!!
Engem inkább az érdekelne, hogy volt a Pegazus ügy a Völner ügy és a kegyelmi ügy.
Erről regéljen már a volt miniszterasszonyság. Ne a családi szennyest teregesse.
Azoknak a pártoknak akik soha nem tudtak 3%-nál többet összeszedni ideje lenne feloszlatniuk magukat. Semmi értelmük csak a pénzt veszik fel a közösből. És egyik se vigye a hátán a másikat.
Ez a KDNP-re is vonatkozik.
Az ÁSZ elnök babája lett, van meló több millióért. Jól él. A többi minden csak propaganda.
Azóta is jól alszik ez a szemét Vidnyánszky??
Nem tud férfiként kiállni?? És felvállalni ami rá tartozik?
Nem normálisak.
Rusnya nyanya az anyád meg a nejed öreg. Húzz a picsába te görény.
Gyurcsányt is kellett volna, nem tette meg orbán vajon miért?
Ha viszont nem tette meg akkor nem kellett volna (kellene) állandóan gyurcsányozni.
Ez nem semmi.
Igen orbán abban biztos okos, hogy mindenről van papírja.
De biztos meg lehet csípni valamiben.
Vagy lehet olyat találni akkor már aki tanúskodik ellene.
Mennyi a minimum pénz amiből talpon tudnának maradni. És azt megadni. A templomok helyett.
Oltári nagy a baj. Törvényileg biztosítani kell az egészségügyi ellátást az államnak minden állampolgárnak. Ez már most nincs így. Nem ellenőrizni kell járni éjjel 3-kor...Kell az ellenőrzés is de nem így és nem most. Két sarkalatos pontja van orbánnak ahol nem tud (nem is akar? ) teljesíteni. Az oktatás és az egészségügy. És a hívei nem látnak nem hallanak. Na nem a gazdag hívei akik VIP ellátást kapnak vagy magánklinikára mennek a gyerekeik pedig nem állami iskolába járnak. Hanem a többi a barom része akinek nincs pénze ezekre, de beájul orbán szagától is.
Ami egyre büdösebb.
Cserébe megrendeltem a háborút.
Tovább tovább hajrá mindent bele.
Annyira szarok rád, te család nélküli köcsög csicska.
Ennél nagyobb örömed sose legyen mit baszni az eget egész nap.
Akár pénzért akár ingyen. Ez már beteges.
Már "kifújt a szél" egy rendőrségi jegyzőkönyvet és most egy mentőszolgálatit is.
Hát mi folyik ebben az országban???
Ha hamisítvány azért, ha igaz akkor azért. Elképesztő.
Amúgy meg nem érdekel a rossz házasságuk (történnek ilyenkor ennél súlyosabb dolgok is)!!
Engem inkább az érdekelne, hogy volt a Pegazus ügy a Völner ügy és a kegyelmi ügy.
Erről regéljen már a volt miniszterasszonyság. Ne a családi szennyest teregesse.
Ez a KDNP-re is vonatkozik.
Találó.
hahahahaha