Vigyék már be valamelyik kórházba és próbáljanak vele valamit csinálni !
Akár kényszer gyógykezelés vagy csak egyszerűen el kell oltani !
Hiányzik az bárkinek is ,hogy mások is megfertőződjenek tőle? Ez az őrület lehet ragályos is!
Nem kell csodálkozni ,ha pl. valamelyik kormánytag azzal áll elő,hogy a kanyarban előzünk. Akkor pedig nyunyókát ,meg vagy három tábornokot megint ki kell nevezni operációs törzsnek és hazudozhatnak reggeltől estig.
Mi pedig akkor is tudni fogjuk ,hogy a kakadu csak légnyomást kapott a sok röpködés közben,és elmeileg lenullázta.
@bence: Ki szítja a" háborús" feszültséget: Ki fenyegetőzik állandóan háborús retorikával?
A BALOLDAL?
Az ellenzék alig várja,hogy bombázzanak bennünket,hogy gyermekeink halomra haljanak,hogy magyarok ezrei haljanak meg,hogy lövészárokban hajthassák pihenőre a fejük.
NA AZ VESSZEN MEG AKI EZT SUGALLJA !
DE AZ IS AKI ELHISZI !
@Csizmás Kond: Korábban láttam,beszéltem vele,mint te gondolnád. Az intelligenciája több.mint 2,5 millió fidess szavazónak.
Neked megsúgom nem a DK ra fogok szavazni. A Gyurcsányné nem hangzik nyerőnek.
Már csak néhány hét és akkorát buktok szépöcsém a csúti nyúllal együtt,mint a vöcsök !
@Csizmás Kond: Biztos,hogy jól vagy?
Nekem úgy tűnik,hogy a suvickolás közben elakadt a kevés agyad.
Már bocs,de te tényleg sokáig kapáltál a napon.
Látod én itt bent a hűvösön egy szódás whiskivel,meg olyan tőgymeleg sörrel megőriztem az eszem.
Ezt a háborúpárti mocskot visszafogjuk nyomni a fejére !
A képviselőknek pedig ,esze annyi amennyi látszik!
A háborúpártiságra kért e egyetlen képviselő is bizonyítékot ? Tudtommal nem.
És ha nem,akkor HAMIS VÁD !
Feljelenteni minden hazai ,európai fórumon mindet !
Apropó ! Tudtommal a rémhírterjesztést büntetik Magyarországon !
A magyartalan hazudozóra ez nem vonatkozik?
@Horizont: Nem csak hatalom mániás ! Nevezzük nevén a gyereket ! Van rálátásom az ilyen fazonokra. El nem abbortált,( a szabolcsi orvostól vett botmixer ötlet) idióta,akinek fogalma sincs az őt körűrvevő történéseknek. Annyira önteltté vált,hogy nincs értékítélete, Nagyon rövidre fogva a kórismét: HÜLYE !
CSAK SZÓLOK ! A @fletó nem csak egyerű buzi !
Ez egy kissstlllű szopógép.
Meg van nekije golyószórója is amivel fenyeget,de nem műkszik mert belefolyt a taknya és beleszáradt.
Ezért idegbe van és szop. szop, szop,szop,szop...
@Tehenész: TE TEHENÉSZ !
Örülök ,hogy ide jöttél !
Van itt annyi ,barom,hogy már nem lehet velük bírni ! te fejed a @Kistehén barmot?
Sikerült már belőle legalább 5 liter szart kifejni?
A fejögépet rá,Max teljesítményre állítani, nem kikapcsolni,amíg legalább 5 liter szart ki nem szív a gép belőle.
AZONNAL VISSZATÁPLÁLNI A KOCSOG TEHÉNBE !
hihihihi
@Béla333: És jól vigyázzon Brüsszel,mert két csík után deucsdaucsdeutálomtamás ha begorombul viszi magával a milliárdos beléptető kapukat és kizárja az EU t saját magából,vagy bezárja. Vagy ami sokkal rosszabb ,megpróbál egyetlen értelmes tőmondatot kinyögni.
@szaboria1: Nem csak azért nem jelenti be,hogy hol fog felbukkanni,hanem fél,retteg,fosik,hogy elégedetlenkedők hada fogadná, és elküldenék jó büdös picsába ! Kifütyülnék !
Ősenkisége ,csak fekete paravánok mögött a TEK, meg meg hadseregnyi biztonsági szolgálat védelme alatt mer kiállni. Ha nagy nyilvánosság elé kiállna leköpködnék és lehet ,hogy jól seggbe rúgnák védelem nélkül.
Gyáva nyúl ez !
@Béla333: Ne bántsátok ,az fidesz kutyájának kölyke !! Ez a fazon= orbán= nácizmus.
A 2006 os ténykedését ki felejtette el? Én és még sokan nem. Aki meg tolta hátulról a zavargást a torockai legényeket,simán zongorahúrt érdemelne nyakkendő gyanánt.. A selyemzsinór nagy luxus lenne.
nem is igen fog.
Nem vagyunk hülyék,látjuk a szomszédban a háború mit tesz.
De azt állítani ,hogy ebben az országban bárki is háborúpárti,az túl megy minden határon !
pedig most se vagy piskóta.
Akár kényszer gyógykezelés vagy csak egyszerűen el kell oltani !
Hiányzik az bárkinek is ,hogy mások is megfertőződjenek tőle? Ez az őrület lehet ragályos is!
Nem kell csodálkozni ,ha pl. valamelyik kormánytag azzal áll elő,hogy a kanyarban előzünk. Akkor pedig nyunyókát ,meg vagy három tábornokot megint ki kell nevezni operációs törzsnek és hazudozhatnak reggeltől estig.
Mi pedig akkor is tudni fogjuk ,hogy a kakadu csak légnyomást kapott a sok röpködés közben,és elmeileg lenullázta.
A BALOLDAL?
Az ellenzék alig várja,hogy bombázzanak bennünket,hogy gyermekeink halomra haljanak,hogy magyarok ezrei haljanak meg,hogy lövészárokban hajthassák pihenőre a fejük.
NA AZ VESSZEN MEG AKI EZT SUGALLJA !
DE AZ IS AKI ELHISZI !
Neked megsúgom nem a DK ra fogok szavazni. A Gyurcsányné nem hangzik nyerőnek.
Már csak néhány hét és akkorát buktok szépöcsém a csúti nyúllal együtt,mint a vöcsök !
Meglátogatja egy ízig vérig kommunista ,az európai kommunistákat !
Nekem úgy tűnik,hogy a suvickolás közben elakadt a kevés agyad.
Már bocs,de te tényleg sokáig kapáltál a napon.
Látod én itt bent a hűvösön egy szódás whiskivel,meg olyan tőgymeleg sörrel megőriztem az eszem.
24 óra múltán tartsanak sajtótájékoztatót !
Vannak a csatornában patkányok?
Némelyikbe elég sok van !
A képviselőknek pedig ,esze annyi amennyi látszik!
A háborúpártiságra kért e egyetlen képviselő is bizonyítékot ? Tudtommal nem.
És ha nem,akkor HAMIS VÁD !
Feljelenteni minden hazai ,európai fórumon mindet !
Apropó ! Tudtommal a rémhírterjesztést büntetik Magyarországon !
A magyartalan hazudozóra ez nem vonatkozik?
Mondta már valaki neked,hogy egy aljas ,embernek alig nevezhető ócska pali vagy ?
És az is aki még hisz neki !
Jászol üres? Szaros az alom ?
Baszdanyád !
a KÚRVANYÁD !
Ez egy kissstlllű szopógép.
Meg van nekije golyószórója is amivel fenyeget,de nem műkszik mert belefolyt a taknya és beleszáradt.
Ezért idegbe van és szop. szop, szop,szop,szop...
Örülök ,hogy ide jöttél !
Van itt annyi ,barom,hogy már nem lehet velük bírni ! te fejed a @Kistehén barmot?
Sikerült már belőle legalább 5 liter szart kifejni?
A fejögépet rá,Max teljesítményre állítani, nem kikapcsolni,amíg legalább 5 liter szart ki nem szív a gép belőle.
AZONNAL VISSZATÁPLÁLNI A KOCSOG TEHÉNBE !
hihihihi
Mikor jössz már a golyószóróval?
olvass-nezz-lass.hupont.hu/43/a-szocialista-magyarorszag-kituntetest-kaptak
Ki kellene állni a nép elé !
Ja,hogy ahhoz bátorság is kellene a kevlár bugyin kívül.
Ott az egész TEK !