Olvasószerkesztő

Soros György közölte, kiáll az elvei mellett

"Ideológiailag szemben állok azokkal, akik támadják, destabilizálni kívánják a demokratikus, liberális társadalmakat - egyebek mellett erről is beszélt Soros György csütörtökön Berlinben, az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón."

Figyelem: átfogó ellenőrzésre számíthat hétvégén az utakon

Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót indít pénteken az ittas és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség.

Háromszor több pénz jut az egyházi iskolák diákjaira

Több pénzt költ az állam az egyházi iskolákba járó diákokra, mint azokra, akik az állami iskolarendszerben tanulnak – derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) vizsgálatából, amelyről a Hír TV számolt be.

Fogyatékkal élő fiataloknak írtak bibliai kiadványt Debrecenben

Nem számít, hogy valaki ép vagy fogyatékossággal élő, Magyarország számára minden ember egyaránt fontos – ezt mondta Nyitra Zsolt miniszterelnöki megbízott június 8-án, Debrecenben, az Immánuel Otthon és Iskolában, ahol halmozottan fogyatékkal élő fiataloknak nyújtanak komplex szolgáltatásokat.

Zsidóbérencezték Lukácsi Katalint a KDNP-ben

A KDNP-t nemrég otthagyó Lukácsi Katalin a HVG-nek azt mondta, ha itthon van, lehet, már korábban kilép a pártból.

Majdnem 3 milliárd forint plusz forrást kap a NAV

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat szövege szerint, összesen 4,2 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek az Országvédelmi Alap forrásaiból, a legnagyobb összeget, 2,9 milliárd forintot a NAV kapja, a forrást beruházásokra költhetik el.

Némileg lazult a gyeplő a civileket érintő törvény kapcsán

Éles vita mellett tárgyalta meg az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságát, valamint az átlátható kampányfinanszírozást biztosító előterjesztésekhez benyújtott módosításokat.

A DK szerint, a Fidesz magára hagyta Budapestet

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz magára hagyta Budapestet azzal, hogy nem ad több kormányzati forrást a 3-as metró felújítására, ezzel pedig napi félmillió budapesti lakos életét veszélyezteti.

Ha a Fidesz kifogy az érvekből, jön a sorosozás

Az MSZP és a DK veszélyt jelentenek az ország és az emberek biztonságára, mert a Soros-féle tervet hajtják végre a bevándorlás ügyében.

Gyurcsány: tisztességes kollégáimat zártátok börtönbe, mert engem nem tudtatok

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán reagált a Kúria Sukoró-ügyben hozott ítéletére: "Ők ártatlanok.

Szabadtéri műsorral zárta az évadot a debreceni Kodály Filharmónia

Szabadtéri műsorral zárta az évadot idén is a Kodály Filharmónia.

Metrófelújításra nincs, de stadionok építésére van pénz

A metrófelújításra a kormány nem ad több pénzt, a főváros állja a különbséget.

Az MSZP szerint, már félidőben megbukott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Az MSZP a gazdák érdekeinek védelmében követeli, hogy a Fidesz a valódi szakmai érdekképviseletek bevonásával vizsgálja felül a Vidékfejlesztési program eddigi tapasztalatait, és a pártérdek helyett a gazdák érdekeit érvényesítse.

Számos családi program lesz a hétvégén a cívisvárosban

Az előttünk álló hétvégén, június 9-én és 10-én kilenc helyszínen szerveznek Városrészi családi programokat, többnyire szabadtéren, közösségi házakban, oktatási-nevelési intézményekben.

Házkutatást tartottak a rendőrök Kocsis Máté, fideszes politikus szövetségénél

A Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai dokumentumokat és okiratokat foglaltak le.

Készül a jelentés a magyar korrupcióról

Magyarországon “féktelen korrupció jellemzi az uralkodó politikai elitet”. Június közepén esedékes ülésszakán értékeli a magyarországi helyzetet a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) korrupcióellenes testülete.

Felújítják a fényesudvari piacot Debrecenben

Az Új Főnix Terv fejlesztései között ugyan nem a legköltségesebb, de mindenképpen az egyik legfontosabb beruházása a Fényesudvari kirakodóvásár átalakítása, felújítása.

MSZP: Orbánék a letelepedési kötvényprogram újraindítására készülnek

Harangozó Tamás ipari pénzszivattyúnak nevezte a letelepedési kötvény-programot, ami miatt 5 milliárd forint kár már biztosan érte az államot.

Kúria: bátrabban kell alkalmazni az alaptörvényt

Változnia kell a bírói gondolkodásnak, tágulnia kell a bírói jogértelmezés kereteinek és bátrabban kell alkalmazni az alapjogi szempontokat az ítélkezésben, ezt szögezte le Kalas Tibor, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője a legfelsőbb bírói fórum joggyakorlat-elemzésének tanulságait ismertetve egy szerdai...

Ha saját pénzéről van szó, a NAV elnöke is megtalálja az adózási kiskaput

Palkovics László kereste a legtöbbet 2016-ban a kormány tagjai közül – derül ki a kormány.hu-n olvasható adónyilatkozatából.

Az LMP szerint, a kormány alkotmányellenesen vette el az egészségkárosodottak segélyét

A kormány egy éve rendelte el az egészségkárosodottak törlését az álláskeresők nyilvántartásából.

Korán örültünk! Napos és felhős időszakok is lesznek ma

Kezdetben erősen felhős és napos területek egyaránt lesznek, szórványosan várható záporeső, a Tiszántúlon egy-egy zivatar is lehet.

A Fidesz azt javasolja, hogy kampányidőszakon kívül ne lehessen politikai plakátot kihelyezni

A Fidesz azt javasolja, hogy választási kampányidőszakon kívül ne helyezhessenek ki plakátot se a pártok, se a kormány – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kiderült, mennyit keresett tavaly Orbán Viktor – meg fog döbbenni

A kormány honlapján közzétették az adófizetési dokumentumokat, mely alapján nagy átlagban 2-3 millió forint közötti adót fizettek a miniszterek és az államtitkárok.

Jó hír az autósoknak: ismét csökken a benzin és a gázolaj ára

Csökkenti bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin, 5 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

Gyurcsány levélben kérte együttműködésre Botkát

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke levélben kérte együttműködésre Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét.

A Hortobágy házhoz jön Debrecenbe

Egyszerre rendezik meg június 17-én Debrecenben A Hortobágy házhoz jön!

Az MSZP felszolította "Orbán Viktor kiszolgálóját", hogy álljon a sarkára

Amennyiben nem kezdődik meg a 3-as metró felújítása, úgy Orbán Viktor és Tarlós István személyesen lesz felelős azért, hogy a budapestiek életveszélyben teszik meg a napi útjukat.

Bemutatták Lendvai Ildikó könyvét

Civilkönyv címmel írta meg művét Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke.

Az Európa Tanács szerint, nem elégséges a politikai pártok finanszírozásának átláthatósága

Aggodalmát fejezte ki az Európa Tanács korrupcióellenes szakértőkből álló csoportja (GRECO) szerdán közzétett éves jelentésében a politikai pártok finanszírozásának átláthatóságával és a korrupció megelőzésével kapcsolatban amiatt, hogy a parlamenti képviselők, bírák és ügyészek vonatkozásában tett ajánlások...