Hihetetlen versenyzéssel a semmiből előretörve, úgy látszik meg fogja nyerni az Egyenlítő blog a Goldenblog szavazását! Míg pénteken még 2. 9% alatt voltak és be se fértek a top 10-be, addig szombatra már elérték a top 10-et és a 2,9%-ot, vasárnap eljutottak az 5%-ig, hétfőre felértek 7%-ra és most ebben a pillanatban átvették az első helyet az eddig végig vezető Véleményvezértől! Innen is látszik, a sport mindig tartogat csodás meglepetéseket, és hiába nem változott 1%-os sávnál nagyobbal senki más a mezőnyben az elmúlt héten, az Egyenlítő blog közel 7%-ot tudott növekedni és ez csupán kb 45 ezer forintjukba került. Ennyit megér egy Goldenblog-győzelem nem? Tudniillik az Egyenlítő szárnyalása mögött az van, hogy az elmúlt 5 napban fizetett hirdetéssel biztattak szavazásra a Goldenblogon. Természetesen ezt szabad, hiszen nem tiltja semmi, csak nem biztos, hogy ez a verseny lényege. Speciel nekünk is lett volna 50 ezer forintunk erre, de nekünk már az is megtiszteltetés, hogy a 10-be beszavaztatok minket a jelen állás szerint (kopp, kopp). Ami azért kicsit fájó, és sokat mutat a közállapotokról (és akkor most a bloggereknek is van felelősségük dumát hagyjuk), hogy nem azzal toboroztak szavazókat (igen, az nehezebb lett volna), hogy szavazz az Egyenlítő blogra, mert mi tökös legények vagyunk, vagy ez, vagy az elképzelésünk a világról, vagy erről szól a blogunk. Egyszerűen fogták, és a gyűlöletre alapoztak, a legrosszabb, legalpáribb politikai indulatokra alapozva szereztek szavazókat. Most azért nyer az Egyenlítő, mert az emberek egy része nem szereti Lázár Jánost? Tehát az Egyenlitő blog szerintük is csak ennyiről szól? Szomorú :D . A fenti 45 ezer forint úgy jött ki (aki kíváncsi rá), hogy kurva kíváncsiak voltunk mennyi pénzt basznak el erre az egyenlítős srácok. Ezért csináltunk mi is két ugyanilyen hirdetést, egy Gyurcsányosat Orbán és egy Orbánosat Gyurcsány Facebook oldalához (ezért elnézést kérünk többi vetélytársunktól, ha befolyásolja ez a végső eredményt akkor mea culpa, de jelenleg és pont ezért mertük megtenni, mert úgy tűnik, nem) csak a Kettős Mércével, és megvártuk, hogy 0. 1%-ot erősödjünk a versenyben. Ez 12 dollárunkba került, de rosszul céloztuk meg a hirdetést, így Facebookos hirdetési tapasztalataink alapján nekik 0,1% növekedés kb. 4 dollárjukba került. Azt is vegyük figyelembe, hogy emellett is mozgósítottak a srácok, tehát számoljunk 6% erősödéssel. 60X4 az 240 dollár, tehát ez a mostani árfolyammal 45 ezer forintra jön ki. Szerencsére hátra van még a szakmai zsűri és ott reméljük, hogy kijavítják a hibát és vagy a Véleményvezér vagy a Vastagbőr, esetleg más blog elnyeri méltó jutalmát.
Gratulálunk az Egyenlítő blognak!
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
- Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
- Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett kincshez vezette
- Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás