Magyarországon általánossá vált az a másutt is elterjedt szemlélet, miszerint ha egy kérdésben a szembenálló felek mindegyike szót kap, akkor a tudósítás tárgyilagos. Holott csupán semleges. Az eltérő álláspontok felvonultatása nem több mint az objektivitás látszata, önmagukban ugyanis semmit nem igazolnak, vagy cáfolnak, amennyiben nem arra szolgálnak, hogy részrehajlás nélkül feltárjanak általuk konfliktusos ügyeket. A felek nyilvánosságot kaptak, a néző, a hallgató azonban nem tudott meg mást, mint hogy mindenki mondja a magáét, amihez egyébként hozzá van szokva.
Forrás:
azacs.blog.hu
Feltöltő: rosissy
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Persze ez akár lehet kényelmes is, hiszen még gondolkodni sem kell, a gondolatokat is instant készen kapja a néző.
Tehát= azt fogja állitani,hogy hazudok,mert nem létezik ennyi gyomorforgató intézkedés után se lenne aktuális politikájukról véleményem.(Talán igazuk is lenne!)
Pedig néha jó lenne homokba dugni a fejűnket.Vagy mint a "3 kismajomnak" nem látni nem hallani,nem beszélni. :)
Lehet, de azért sok minden gerinc kérdése is. Sok-sok gerinctelen alak is kell, hogy így menjenek a dolgok.
Új hozzászólás