Miközben csak infok szivárognak a Fidesz költségvetéséből, és már bejelentették azt is és az ellenkezőjét is, az LMP egy alternatív költségvetéssel állt ki. Az LMP költségvetésnek legszokatlanabb érdekessége, hogy nem azt mondja több pénzt az embereknek, reálisan számol Magyarország helyzetével, nem növelné se az adósságot, se a hiányt, csupán megszüntetné az egykulcsos adót és forrásátrendezéssel, mutatná meg, merre mennének ők kormányon. Az LMP költségvetése egy igazi, baloldali zöld költségvetés. Baloldali mivel a szolidaritásból indul ki, mindenkinek vállalnia kell valami terhet, nem csak a legszegényebbeknek, a tökét adóztatná a munka helyet illetve előtérbe helyezi a társadalmi mobilitás erősítését. Zöld, mivel támogatja a helyi döntéshozatalokat, erősítené a helyi termelést, és adóztatná káros kibocsájtást, illetve a szállítást. Biztos, hogy a két legnagyobb vitát kiváltó információ a szövegben az örökösödési adó visszaállítása, és a háromkulcsos adórendszer bevezetése. Az örökösödési adónál az LMP a középutat választotta, mivel átmenetileg visszahozná azt, később pedig vagyonadóvá konfigurálná. A jelenlegi rendszerben az örökösödési adó csak az ingatlant és a gépkocsikat sújtja, tehát az igazán nagy örökölhető vagyont nem. Az LMP ezen úgy változtatna, hogy az egyenes ági leszármazottaknak jutó 20 millió alatti örökség kivételével mindent megadóztatna. Ennek célja szerintük a generációkon átívelő társadalmi különbségek csökkentése, a gazdagok vagyonátöröklésének megadóztatása. Az Szja az LMP-nél 3 kulcsos lenne. Az alsó sávhatár félszuberbruttó mellett 3,5 millió forint és a felső kulcs a nyugdíjplafon felett (jelenleg 7 millió forint) lépne életbe. Az így felszabaduló pénzeket pedig általános és célzott (például a munkát terhelő) járulékcsökkentésre költené. Ez elég nagy terhelés egy felsőközéposztály alján álló rétegnek, az LMP költségvetésének ők lennének a vesztesei. Érdekes lesz, hogy ebben a rétegben lévő számos LMP szavazó, elviseli-e pártja kérését a szolidaritásra. Az LMP prioritásként kezelné az egészségügyet és az oktatást, a hátrányos helyzetű régiók fejlesztését, és a felnőttképzést. Erősen adóztatná a gépjárműhasználatot, de például az útdíjat a használat arányában adóztatná. Bővítené a vagyonosodási vizsgálatokat, és emelné a töke jövedelmek adóját. Összességében végre nem hazudja azt az ellenzék, hogy ha ő kormányon lenne akkor sokkal több pénz jutna kormányzásra, csupán azt mondja, ha ő kormányon lenne, máshogy és jobban csinálná, és valljuk be ez az ellenzék feladta! Nagyon érdekes lesz vajon, hogy viseli majd az LMP szavazóbázisának egy része saját maguk tökön rúgását. Az LMP költségvetési javaslata ezen a linken érhető el.
Mit bírnak el az LMP választói?
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 13:40
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Itthon
- 2024. May 18., 13:10
Újabb sarc? – Meglepődik ha megtudja, hogy mennyibe fog kerülni a rollerek kötelező biztosítása
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Új hozzászólás