A középszintű magyarérettségi helyes megoldásait máris ellenőrizhetik a Hír24-en a diákok. Kedden 13 óra után a matematikapéldák helyes eredményeit is közzétesszük.
Forrás:
24.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A szövegértés eleve vicc. Egy nyelvvizsgánál még elmegy (idegen szövegből magyar kérdésekre magyarul válaszolni), de hogy egy 18 éves (papíron) felnőttkorú ne értsen egy ilyen szintű magyar szöveget, ez már önmagában is nonszensz feltételezés (vagy ha nem, akkor az meg az oktatásügyet minősíti).
Camus A pestisét ugyan nem ismerem, mert nem tanultuk, de a Tetemre hívást még most is tudnám elemezni, ha elolvasnám, a Tanár úr, kérem!-ből pedig Steinmann és "a rossz tanuló" esete annyira közismert szöveg, hogy kapásból is el tudnám mondani a tartalmukat, szó szerinti idézetekkel, és az összehasonlításuk sem okozna gondot. Pedig kb. 10-12 éve, vagyis durván pont az érettségim óta nem olvastam azt a könyvet.
De hát ha annyira durvák lettek volna ezek a könyvek, hogy nem bírták volna el a szocialista pártállami vezetés gyomrát, akkor egyszerűen betiltották volna, és nem lehetett volna kiadni őket.
Új hozzászólás