Nem szeretjük ezt a "4 évvel ezelőtti Fidesz - mostani Fidesz" összehasonlítást, de amire a recesszió kapcsán rátaláltunk, az egészen szórakoztató. 2008 novemberében, amikor a következő évi recessziót még csak jósolták (nem úgy mint most, amikor itt van), a Fidesz azt követelte, hogy a kormány ne menjen szembe Európával, hallgasson az ellenzékre, de ha egyikre se, akkor legalább a spanyol szocialistákra. A frakcióvezető összefoglalójában elmondta, hogy mindezek annak a következményei, hogy a kormány ismét szembemegy Európával. Ha a kormány presztízsből nem hallgat a Fideszre - mondta -, akkor hallgasson Európára, de ha Európára sem hallgat a jobboldali vezetések miatt, akkor hallgasson a spanyol szocialista kormányra, amelyik szintén hasonló politikát folytat. A leszakadás indoklása pedig az, Magyarország teljesít a legrosszabbul a régióban. Ez most sincs másképp. A politikus szerint a rossz gazdaságpolitika következménye a jelenlegi leszakadásunk. Magyarország gazdasága az egyetlen a régióban, amelyik recesszióba süllyedt. Gazdasági adatokat idézve rámutatott: Csehország gazdasági növekedése idén 4. 4, jövőre 2. 5, és 2010-re ismét 4. 4 százalék körül várható. Ettől - mondta - a lengyel növekedés sem marad el (idén 5. 5, jövőre 3, és 2010-re 3. 5 százalékos növekedés várható). A magyar gazdaság, ellentétben a régióval, recesszióba süllyed a rossz gazdaságpolitika miatt. Magyarországon idén 1. 4, jövőre 0. 5 és 2010-re csak 1 százalékos növekedés várható. A kérdés már csak az, ha anno baj volt, hogy a kormány szembemegy Európával, most miért különösen jó ha mi tesszük ezt, és szabadságharcot vívunk? Most miért nem hallgat a Fidesz az ellenzékre, amely bár legyen is bármilyen széttartó, a gazdasági mondanivalóban egységes: szüntessék meg az egykulcsós adót? És vajon Navracsics jó példának tartja-e még a spanyol szocialistákat, akik az ország legnagyobb válságát idézték elő gazdaságpolitikájukkal, és nem zavarja-e a Fideszt az, hogy nagyjából ugyanazzal próbálkoznak, mint ők, csak még inkább unortodox módon? Persze mára tényleg kisstílűnek tűnik a 2008-as Fideszre hivatkozni, hiszen már a 2010-es is elmúlóban van, s a 2010-es törvényeit írja most át a 2012-es Fidesz, de azért ne menjünk el amellett, hogy a hazugság az hazugság. Az ígéretek be nem tartása pedig - pont a Fidesztől tudjuk, hogy hazugság.
Navracsics: Ha a kormány nem hallgat az ellenzékre, hallgasson Európára!
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás