A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó megállapodástól a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), továbbá jelezte, hogy az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kabinet jövőre.
A kormányfő a túlzottdeficit-eljárást érintően kifejtette: Brüsszel szerint az elkészített jövő évi büdzsével nem maradna három százalék alatt a költségvetési hiány, és ha a magyar kormány ezt nem fogadja el, és nem változtat a költségvetésen, akkor az EU sok száz milliárd forintnyi fejlesztési forrást von meg az országtól. Orbán Viktor szerint nincs igaza Brüsszelnek, "de nem tudunk mit tenni: ha nem akarjuk, hogy forráselvonás történjen, akkor most a költségvetésen igazítani kell egyet".
A 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek egyébként a felére sem lenne szükség - folytatta -, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Bár a magyar kabinet megteszi, amit Brüsszel vár, de mivel a kormány szerint jövőre jobb lesz a magyar gazdaság állapota, mint azt az unióban gondolják, "ki fog derülni, hogy jónéhány dolgot, amit most Brüsszel kihúz vagy ki akar húzatni velünk, azt mégis meg fogjuk csinálni, csak nem most kell ezt bejelentetnünk, hanem az első félévben", amikor annak végén majd látszik, "mégis jól teljesítettünk".
Példaként említette a kormányfő a pedagógusbérek emelésének tervezett elhalasztását 2014 januárjára, amellyel kapcsolatban kijelentette: küzd azért, és lát is esélyt rá, hogy 2013 első félévében úgy alakuljanak a számok, hogy mégis bevezethető legyen jövő szeptemberben a tanárok életpályamodellje.
miután olyan volt a munkaköröm és beosztásom ! Azt hiszem a nagy többség is ezt tette !!
Azt viszont látom, hogy ti nyírjátok azokat az embereket, akik nem értenek egyet
ezzel a kifosztó, a kisembereket semmibevevő kormányzattal ! Sőt, lenézed őket !
De ha hinni lehet neked, te is akkor tanultál amikor ingyen lehetett most viszont bő nyállal szidjátok azokat, akik akkor ezt nektek lehetővé tették !