Bár egyelőre úgy tűnik, a munkaadók és a szakszervezetek álláspontjai közeledés helyett inkább távolodnak egymástól, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a vállalkozói szektorra a minimálbér emelése és annak járulékai akár 86 milliárd forint pluszterhet is róhat. Október elején kezdődtek el a tárgyalások a jövő évi minimálbérről, és közel egy hónap eltelte után sem lehet még semmi pontosabbat tudni, sőt, a legutóbbi információk szerint az álláspontok inkább távolodnak, mint közelednének egymáshoz. Míg a munkaadók több okból kifolyólag is már önmagában az emelés lehetőségében is kételkednek, addig a szakszervezeti oldalról több opciót megemlítettek a jövő évi minimálbérrel kapcsolatban. Pedig jó lenne mielőbb döntésre jutni, hiszen a vállalkozások számára egyáltalán nem mindegy, hogy a jövő évi üzleti terveiket milyen minimálbérrel kalkulálva készítik el. Ennek tudatában tudnak csak dönteni az esetleg béremelésekről is.
Tízmilliárdos terhet jelenthet jövőre a minimálbér emelése
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Mennyit kell még kibírnia Novák Katalinnak? Durva baleset híre rázta meg a családját
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
- Egy anyuka jól helybenhagyta a kukkolót, aki filmezte őt a próbafülkében: „Nem oké, amit csináltál”
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 15:57
Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás