Miután a Blikk megírta, hogy a Budapesti Önkormányzati Parkolási társulás parkoló őrei zsebre szedik a parkolási pénzeket, a Budapesti Rendőr Főkapitányság azonnal nyomozást indított. A nemrég lezárult nyomozás döbbenetes eredményeket hozott. A lap birtokába került vádirat tanúsága szerint 45 vádlottja lesz az eddig példátlan bűnügynek, amelyben a parkolóőrök bankigazgatói fizetéseket szereztek. Átlagban napi 50 kuncsaftjuk volt, akik 1000 forinttal fizették le az őröket. Ez azt jelenti, hogy ha havonta 20 napot dolgoztak a korrupt közmunkások, egymillió forintot vittek haza, plusz a fizetésüket. Csupán a nyomozás által felderített két év alatt tehát a 12 leleplezett őr közel 300 millió forinttal károsította meg a fővárosi önkormányzatot, vagyis az adófizetőket.
100 milliókat tettek zsebre a parkolóőrök
Forrás:
msn.mainap.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:51
Tömegbaleset miatt megbénult az M7-es, teljes szélességében lezárták az autópályát
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Ha kifosztják az országot a vezetői, akiknek jó példát kellene mutatni, akkor nem lehet csodálkozni, ha nincs jogkövető magatartás lentebb.
Egyébként csak azt tették amit a kormányunk. Zsebelnek !