Január 15-én, kedden Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban fogadta Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját és munkatársait, Fekete István László ügyvédet, valamint a Tett és Védelem Alapítvány képviselőit, Szalai Kálmán ügyvezető igazgatót és Bodnár Dániel kuratóriumi elnököt. A találkozót Köves Slomó kezdeményezte, a közösség elleni izgatás bűncselekménnyel kapcsolatos jogalkalmazási kérdések tárgyában. Répássy Róbert tájékoztatta Köves Slomót az új Büntető Törvénykönyv július 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről, a közösség elleni uszítás és a közösség tagja elleni erőszak bűncselekmények változásairól. Az államtitkár tájékoztatást adott az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez december 17-én elfogadott módosító javaslatról, a közösséget érintő személyiségi jogi sérelem (az un. kollektív defamáció) miatti igény érvényesíthetőségéről. A találkozón szóba kerültek a kérdés...
A gyűlöletkeltés elleni fellépésről egyeztetett Répássy és Köves
Forrás:
barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás