Egy német turisztikai portál, a BizTravel értesülései szerint a teljesen új magyar légitársaság, a tavaly szeptemberben alakult és november elején 11,77 millió forint alaptőkével Sóskúton, légi személyszállítás főtevékenységgel bejegyzett Magyar Légiutak a Világra Zrt. (Hungarian World Airways) áprilistól jó pár európai desztinációt akar megcélozni, míg a végcél, hogy 2014-re hosszú távú járatokon az Egyesült Államokba is ellehessen repülni Pestről. Korábban tavaly szeptemberi, majd idén márciusi startról szóltak a hírek. Amit ebből most látni, az a légitársaság megszervezésére létrejött cég és egy készülő magyar, illetve egy működő angol weboldal. Az angol honlapról kiderül, hogy a vállalatot 2012 szeptemberében alapították és nyilvánvaló céljuk, hogy betöltsék a Malév által hagyott űrt. Egyelőre öt Airbus A-320-szal készülnek indulni, azonban oldalukon a flottájukba sorolták még az A-330, illetve az A-340 típusú repülőgépeket is. Hosszú távú tervei között pedig 4 kontinens 60...
Még idén jön a Malév-utód?
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Lehet, hogy pszichólogus kell majd? – Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás