Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek annak a két rendőrnek a felettesei, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az intézkedésük alatt hétfőn meghalt egy előállított férfi az izsáki rendőrőrsön. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivő ügyésze tudósítónknak azt mondta, egyelőre csak az előzetes orvosszakértői szakvélemény áll a rendelkezésükre, amely szerint a sértett halálát a folyamatos bántalmazás által kiváltott traumás sokk okozta. Egy nevét nem vállaló orvosszakértő lapunknak azt mondta: ez bonyolult ügy lesz, mert külön kell választani a férfi korábbi sérüléseit, az esetleges ütésektől származóakat, valamint mindazokat, amelyeket a rendőrőrsön szerezhetett. A két rendőrjárőr jelentése alapján tett feljelentést a Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Ügyészség elutasította – tudtuk meg Gyugyi Csillától.
A rendőrség feljelentette a kihallgatásakor meghalt férfit
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Ferencváros: közülük kerülhet ki Sztankovics utódja
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 07:01
Hatalmas bajban a Fidesz: óriási, 1,2 milliárd forintos veszteséggel zárta tavalyi évet – Mi lesz ezután?
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Új hozzászólás