Nem épp erre a beszélgetésre emlékszik - mondta a Népszavának Laborc Sándor, a volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi vezetője.
Laborc Sándor azt kéri, mutassák be neki az eredeti hangfelvételt, és nem annak számtalan helyen kipontozott, kifestett leiratát, hogy összehasonlíthassa a nyilvánosságra került irattal. Ezért pert is indít, ha kell, mert az iratban nem szereplő vagy kitakart részek jelenthetik az ügy lényegét. Mint mondta, „a lényeg a festék mögött maradt". Az NBH volt vezetője szerint szakmailag helyesen járt el. Bárkit, politikust vagy bűnözőt is meg kell hallgatni, ha lényegi információt kíván adni a szolgálatoknak. Portik Tamás akkor semmiféle bűncselekmény miatt nem volt elítélt (ahogy máig nem született ügyében ítélet) - tette hozzá.
A lap megkérdezett egy, a neve elhallgatását kérő nemzetbiztonsági szakembert is. A volt főtiszt katasztrofálisnak nevezte, hogy egy ilyen találkozóról készített beszélgetés - politikai megfontolásból - nyilvánosságra kerülhet. A jövőben emiatt szinte képtelenség lehet majd együttműködő személyeket találni. Az, hogy a (bűnügyi) hírszerzés-elhárítás elláthassa a törvényekben előírt feladatát, szükségszerűen azt jelenti, hogy bűnözői körökben is kell mozogniuk a nyomozóknak. Ezt dokumentálják, iktatják, az éppen esedékes kurzus pedig bármikor „odadobhatja" őket a nyilvánosság elé. Ez jóvátehetetlen hiba - mondta a szakember.
A közzétett leiratot elemezve úgy fogalmazott, nyilvánvaló, hogy nem csak a neveket takarták ki a dokumentumokban. Nyelvi szempontból vizsgálva világos, hogy - talán manipulatív célból - gyakran más szavakat is lefestettek, ami a szöveg értelmét helyenként akár a visszájára is fordíthatja. Véleménye szerint egységként kell kezelni a beszélgetéseket, és az azokban szereplő valamennyi állítást kell vizsgálni, nem csupán az aktuális politikai cél szerint fontos, MSZP-re vonatkozókat. Portik nyilvánvalóan megnevezi az igazságszolgáltatás korrupt(nak vélt) - rendőr, bíró, ügyész - szereplőit.
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És bizonyára saját magukat takarták ki a fityeSSes fiúk.
Ez még rájuk nézve lehet rossz is.
Mi a gond evvel?? A világon semmi, pártoktól függetlenül! Rajta, ha nem tákolmány, akkor elő a farbával! Jut eszembe, a Pintér is azt mondta, hogy nem találkozott a bombás Clodoval. Aztán csak a vállát vonogatta, amikor megmutatták neki a fényképet, ahol együtt ebédelnek...Hát a politika már csak ilyen.
Új hozzászólás