A miniszterelnök követi a nemzetbiztonsági bizottság munkáját a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóin elhangzottak nyilvánosságra kerülése nyomán kirobbant ügyben, amelyet erkölcsi kérdésnek tekint. Orbán Viktor ezt szerdán mondta egy budapesti rendezvény előtt újságíróknak.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az eddig nyilvánosságra került információkról, a kormányfő azt válaszolta: "én ezt nem politikai kérdésnek tekintem, hanem erkölcsi kérdésnek. Csak azt tudom mondani: de hát kérem, micsoda dolog ez?" Hozzátette, tájékozódik, követi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának munkáját az ügyben.

A Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel anonimizált leiratának titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal, azokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára is. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással két másik ember társaságában Portik Tamás és Laborc Sándor. A megbeszéléseken a baloldal 2010-es választási győzelme érdekében jobboldali politikusokat a nyilvánosság előtt támadhatóvá tevő információkról is szó volt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zipper
Milyen érdekes, hogy az Mszp-nek nem volt szokása a 80 évre titkosítás, pedig ez lett volna a legkönnyebb, elzárni a lehetőséget a megismerés elől - ez csak Fityma sajátosság...vajon miért ?
Dr.luigilongo60
@zipper: És vajon miért csupán ennek az ügynek a titkosságát oldották vajh fel?

Mazsolázgatnak fitymaszék, mint az ühynöklistákban.
zipper
@Dr.luigilongo60: Itt akad egy csomó kérdés, úgy tűnik, elügyetlenkedték ezt is, szerintem azzal számolt a Fityma, hogy majd Laborc elbújik remetének akérdések elől,m ehyett azonban Laborc maga kérte,hogy a teljes anyagot hozzák nyilvánosságra !

Milyen érdekes, hogy még minidig nem tették meg ! Csak nem hajszál van a kakiban ?
zipper
""De hát kérem, micsoda dolog ez?" " fúúúúúúúú...ez a gagyi műfelháborodás, mint amikor a maffiafőnök kikéri magának, hogy tisztességtelen és adócsaló lenne...
Nauta
Ez a kérdés csak a Kaya Ibrahim,Defender,Ezüsthajó,tokaji nemtaggyűlések földosztási mutyik,trafik mutyik,egykulcsos mutyik,fideSS-es székház ügy és sok sok más fidesz mutyikra és ganéságokra értendő!!
Nauta
@zipper: De finom vagy! Szar van a fideSS palacsintájában!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.