Beindult az új Fidesz-szóvivő: Döbbenetes vádak a köztévében. Csúcsüzemben működik a Fidesz-kommunikáció. Zsigó Róbert, a kormánypárt új szóvivője a köztévében azt mondta, a Hajdú-Bét károsultjainak pénzén kampányol az Együtt 2014. Mint fogalmazott, „nyilván nem gondolták ezek a családok, hogy az ő pénzük majd Bajnai Gordon kampányát fogja erősíteni.” Bajnai Gordon mást csinált, mint amit most ígér, a magyar embereknek pedig az a tapasztalata, hogy a baloldal, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is mást mond és mást tesz – fogalmazott Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a köztévé Ma reggel című műsorában.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
s79.freeblog.hu/archives/2010/05/04/Posta_Imre_Fidesz_hivoknek/
A gyermekkori molesztálós élményein túl, egy állandósult, gyógyíthatatlan pszichés teher is a vállán, ez pedig a Bajnai-szindróma !
E név hallatán pupillái beszűkülnek, arcizomzata rángásnak indul, kifut a vér a fejéből - bár úgy tűnik, hogy abban a fejben nem igazán vér csordogál, viszkozitása egyezik a káposztaléével - végtagjai remegni kezdenek, talpa ököl beszorul, hímtagja a hatodára csökken, heréi összekoccannak, kínzó viszketés indul el a gerincvonaltól kifelé, torka kiszárad, nyelve megduzzad - bár ez a gyakori használattól is előfordulhat - hallása és értése jelentősen csökken, központi idegrendszere közelít a debilitás szintjéhez és állandóan attól retteg, hogy mikrofonba fogja kimondani azt, amit valójában Bajnairól gondol, ami nem más,mint elfojtott homoszexuális érzés. A remélt élmény elmaradása, gyűlöletbe csap át.
Új hozzászólás