A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi igazgató hétfő reggel Győrben, sajtótájékoztatón.
Közlése szerint időarányosan a Győr-Moson-Sopron megyei védekezésben résztvevő szervek minden feladatot teljesítettek, jelenleg mintegy négyszáz ember dolgozik a gátakon.
Németh József regionális vízügyi igazgató tájékoztatása szerint a Szigetköznél várhatóan pénteken, szombaton tetőzhet a folyó. Az ár az alsó-ausztriai Kienstocknál kedden tetőzik, ezt követően tudnak majd pontosabb előrejelzést adni a várható hazai folyamatokra - tette hozzá.
Új hozzászólás