H. Ernő, a romagyilkosságok miatt első fokon elítélt Csontos István volt tartótisztje szerette volna feltárni az igazságot, de nem kapott felmentést a titoktartási kötelezettsége alól - írja a Magyar Nemzet.

Felsőbb utasításra, akarata ellenére hazudott a parlamenti vizsgálóknak és a bíróságnak H. Ernő, a romagyilkosságok miatt első fokon elítélt Csontos István volt tartótisztje - tudta meg a Magyar Nemzet. A napilap keddi száma ismerteti, hogy H. Ernő jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományában van.

Csontos István, mielőtt a gyilkosok sofőrje lett, hivatásos katonaként szolgált, és ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal (korábbi katonai elhárítás) beszervezte. Ezt először nemcsak H. Ernő, hanem a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése is tagadta. A volt tartótiszt nem mondott igazat az ügyet vizsgáló parlamenti bizottságnak és hamis tanúzás miatt a bíróság is feljelentette.

A mostani honvédelmi vezetés ugyanakkor elismerte, hogy Csontos István a Katonai Biztonsági Hivatal ügynöke volt, és belső vizsgálatot folytatott le az ügyben.

H. Ernő fegyelmit kapott, a Magyar Nemzet információi szerint azért nem bocsátották el, mert felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot. A volt tartótiszt szerette volna feltárni az igazságot, de nem kapott felmentést a titoktartási kötelezettsége alól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.