Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet olyan "érthető nyelvezetű" tankönyvet fejlesztett ki a szakiskolai diákoknak, amelyből a magyartól a természetismeretig mindent megtanulhatnak. A "közismereti tankönyvből" csak a testnevelés és az idegen nyelv maradt ki. Új, kísérleti közismereti tankönyvből tanulhatnak a szakiskolások. A kiadványt szeptember 2-ig 25 ezer diák kapja meg ingyenesen - közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) csütörtökön az MTI-vel, miután bemutatták a tankönyvet Budapesten. Az OFI közleménye szerint ezzel akár ötezer forintot is megspórolhatnak a diákok szülei. Mint írták, a megújított Nemzeti alaptanterv mellett az OFI másik kiemelkedő feladata az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kidolgozza, majd véglegesítse a szakiskolai közismereti programot. Ennek keretében készült most el az a kísérleti közismereti tankönyv, amelyet minden 9. évfolyamos szakiskolai diák megkap. A tankönyvet felmenő rendszerben vezetik be.

Forrás: eduline.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsik68
A tankönyv cime:O.Viki élet és munkásága.!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Endy
Nagyon ,nagyon primitív, bunkó,antipedagógus ,ha több akkor antipedagógusok, akik ezt a baromságot kitalálta ,de orbanescu vezette bandától nem lehet sok jót várni.Többet ártanak az országnak ,mint a tatár,török ,habsburg, orosz egyött.
Tootsy
@Louanne: Kikerem magamnak ezt az altalanositast,: sem az en gyerekem, sem az ismeroseim, csaladtagjaim "nem butultak el" az elmult 20 ev sok tankonyve hatasara, eppen most vettek fel az unokahugomat a Pazmany P. Tudomanyegyetemre majdnem a teljes pontszammal, a baratnom fia pedig Pecsett tanarseged , szinten ebbol a korosztalybol.

Iskolakeruleshez az egy tankonyv is sok, de aki akar tanulni, annak rettenetesen keves, koszonhetoen ennek az alulmuvelt ven boszorkanynak...
adsl70
Jó papnak is csak egy könyve van és rendes emberek, az nem a könyvek száma a lényeg a minőség.
űrbán
Nem értem én ezt. A leendő közrabszolgátnak minek tankönyv? Ahol eléri a 16 éves kor lehet kihajtani a csatorna partjára füvet kaszálni,a város főterén csikket szedni, levelet söpörni.
A közrabszolgáknak elegendő néhány alapvető parancsszavat megtanítani.
esperanza
Hollandiaban az altalanos iskolaban se konyv, se hazifeladat... Szerintem itt meg rosszabb a helyzet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.