A baloldali ellenzéket nemcsak a józan belátás, hanem „megbízóik” is arra kényszerítik, hogy közösen induljanak a 2014-es parlamenti választáson – állítja Kövér László házelnök. Kész tényként kezelte Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Vasárnapi újságnak nyilatkozva, hogy a választásokon a baloldali ellenzék egységesen lép fel. Hozzátette: ebbe a körbe nem számítja bele az LMP-t, amely valószínű, önállóan indul, de az Együtt 2014 és az MSZP nem engedhetik meg maguknak, hogy egymás esélyeit rontva külön szálljanak versenybe. Megjegyezte: ha nagyon cinikusan akarna foglalkozni, akkor azt mondaná, hagyján, hogy maguknak nem engedhetik meg, de a megbízóik sem engedik meg nekik ezt a luxust. „Tehát igenis, rá lesznek kényszerítve – ha józan belátásukból nem, akkor külső erő, a finanszírozóik erejével arra, hogy valamilyen kompromisszumot kössenek azokban a személyi kérdésekben, amelyeket a különböző személyi ambíciók mellett azért a relatíve különböző értékrend és program is eredményez”...
Kövér László: Van az MSZP-nél még rosszabb is
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 13., 18:34
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, Kövér Lászlónak kellett beavatkozni – Így tett rendet a házelnök
Itthon
- 2024. May 13., 20:13
Orbán "fülkeforradalomnak nevezett csúfsága nyilvánvalóan meg fog bukni"- Durva bírálat érkezett a kormánnyal szemben
Itthon
- 2024. May 13., 19:56
Súlyos jogsértést követ el hazánk az olasz antifa aktivista nővel szemben?
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 13., 15:13
Kihalhatnak a szamarak, a kínaiak legújabb őrülete miatt – ezt főznek belőlük
Sport
- 2024. May 13., 15:13
Hűtőszekrénnyel a hátán futotta le ez a férfi a maratont – csúcsot döntött – videó
Itthon
- 2024. May 13., 12:45
Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ennél a taknyosbajszúnál undotítóbb lény nemigen csúszik-mászik a fitymaszban.
Új hozzászólás