Későn vettek vért, vagy trehányul töltötték ki a vizsgálati jegyzőkönyvet azok az orvosok, akik először találkoztak a négy ember halálát okozó baleset után Eva Varhaliková Rezesovával. A csütörtöki tárgyalási napon orvosokat és egy mentőst hallgattak meg, akik a baleset után Rezesovát kezelték. Kiderült, miért aggódott a szlovák milliárdosnő a mentőautóban, és mik voltak az egyik súlyosan megégett áldozat utolsó szavai. Folytatódott csütörtök délelőtt az M3-ason balesetet okozó Eva Varhalíková Rezesová tárgyalása. Ez a negyedik tárgyalási nap volt, de még mindig sok az érdeklődő, ismét megjelent Rezesová édesanyja, de ott a voltak a balesetben elhunyt két házaspár gyerekei is. A bírónő ezen a napon arra koncentrált, hogyan állapították meg a fehér ingben és farmerban megjelent vádlottról, hogy alkoholt ivott a baleset napján. Kiderült azonban, hogy bár a vérében több teszt is kimutatta az alkoholt, az őt vizsgáló két orvos több hibát is vétett a vérvételek során.
Késlekedő orvosok bonyolítják a Rezesová-ügyet
Forrás:
Origo
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás