Kedves középszerűek! Kedves szegények! Kedves államtitkár asszony! Nagy nap ez a mai, hiszen 2010 óta minden nap nagy, jelentőséggel teli és többségtől duzzadó. Ma, amikor negyedszer szedjük össze és osztjuk ki újra a tankönyvcsomagokat két lágyéksérves szabotőr, két középszerű napközis tanárnő és a minisztérium fotósa jelenlétében, végre kijelenhetjük, hogy szakítva a pedagógus hagyományokkal, nem henyéltük át a nyarat. De a Minisztérium sem pihent, nomen est omen, emberi és erőforrás volt egész nyáron. Még egy hete is módosították a közoktatási törvényt, hiszen a hosszú távú tervezés fontos az oktatásban, és manapság egy hét már jóval hosszabb táv, mint amihez hozzászokhattunk. Köszönjük a két rolni vécépapírt, amit ünnepélyes keretek között vehettünk át, és azt a 12 új álláshelyet, amiből 16 szűnt meg. Most már tudjuk, milyen szöveges példával fogjuk illusztrálni a negatív számokat az alsósoknak.

Forrás: fn.hir24.hu
Feltöltő: soljanka
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Nekem eddig évente 450,-Ft-ot kellett beadni wc papírra, az ién már 500,-Ft-ot. Gondolom beleszámolták útdíjat??
Dr. Felipe
Én meg csak annyit mondok hogy éljenek a munkásőrök na meg azt hogy "ne engedjék be az iskolákba az ellenállást"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.