Az MSZP szerint a kormány a rezsicsökkentéssel biztosított kedvezmények többszörösét veszi el az emberektől a szolgáltatók áthárított különadóival, valamint a magas élelmiszerárakkal. Burány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője beszélt erről pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a kabinet politikája miatt olyan magasra emelkedett a mindennapi megélhetés költsége, hogy a lakosságnak már összesen 124 milliárd forintos tartozása van a villany- gáz és távhőszolgáltatók felé. Az ellenzéki politikus szerint ennek oka, hogy az emberek élelmiszer-szükségletük beszerzése után már tudják fizetni rezsijüket. Az MSZP ezért ismételten arra szólítja fel a kormányt, hogy csökkentse drasztikusan, huszonhétről öt százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját - fejtette ki Burány Sándor, aki szerint a lakosság megélhetését csak így lehetne ténylegesen javítani.
MSZP: a rezsicsökkentés többszörösét veszi el a kormány az emberektől
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- Kucsera Gábor vérében nagy mennyiségű kokaint mutattak ki: "Annyitól megáll a szíved a negyven fokban&quo...
Itthon
- 2024. May 17., 08:49
Súlyos milliárdokat költünk Orbán Viktor védelmére – íme a pontos összeg
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
Itthon
- 2024. May 17., 08:32
Halálos fenyegetés: Fico után veszélyben a lengyel miniszterelnök? – Megerősítik Donald Tusk védelmét
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Indok: nincs elég pénz a karbantartásra, és a fejlesztésre. Az elmaradó karbantartásoknak mi a következménye? Mondjuk a gázvetetékek esetében???
Erről nem beszélt a Rogán úr. Mert nem tudja? mondja már meg neki valaki