Közös nyilatkozatot fogadtak el Budapesten a visegrádi országok miniszterelnökei az ukrajnai helyzettel foglalkozó rendkívüli találkozójukon, ami tartalmazza a négy ország javaslatait – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán késő este Budapesten, a visegrádi országok kormányfőinek közös sajtótájékoztatóján.

Orbán: operatív törzs létesül

A kormányfő elmondta: azért kérték Csehország és Szlovákia miniszterelnökét, hogy csatlakozzon a lengyel-magyar kormányfői csúcs befejeztével hozzájuk, hogy megbeszélhessék, milyen közös lépéseket tudnak tenni az egyre komolyabbá váló ukrán helyzet megoldásának segítéséhez.

Orbán Viktor elmondta: a felek megállapodtak a belügyminiszterek sürgős találkozójában is.

"Mi szomszédos országok vagyunk, szomszédos régiót képviselünk, ezért nekünk föl kell készülni a nehéz helyzetekre is, ezért indokolt, hogy a belügyminiszterek találkozzanak egymással és egyeztessék a lépéseiket" – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy az ukrajnai helyzet miatt operatív törzs létrehozására kérte Pintér Sándor belügyminisztert, és szerdán arra utasította, "készítse fel az országot arra a helyzetre, hogyha Ukrajnában a dolgok nem a kedvező kibontakozás irányába mutatnak".

Hangsúlyozta: "az Ukrajnával kapcsolatos európai viták többé nem arról szólnak, hogy merre is orientálódik Ukrajna, ki van börtönben és ki nincs, kiengednek-e onnan egy volt miniszterelnököt (...) ezek továbbra is fontos kérdések, de a dolgok most komolyabbra fordultak, mindaz, ami Ukrajnában történik, az a mi határaink mentén történik". Hozzátette: ezért volt szükség a szerda esti egyeztetésre.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kulcskérdésnek nevezte, hogy Európa ne fordítson hátat Ukrajnának azért, mert ott most nagyon nehéz helyzet alakult ki.

Európának "bölcs elszántsággal" segítenie kell Ukrajnának – az ukrán kormánynak és az ellenzéknek egyaránt – megoldást találni – jelentette ki Tusk.

A visegrádi országcsoport tagjai Brüsszelben az európai partnerekkel tárgyalva szorgalmazni fogják, hogy az EU fogalmazzon meg ajánlásokat, hogy Ukrajna "biztonságosan ki tudjon lábalni" a jelenlegi helyzetből – mondta.

Kiemelte: a legfontosabb jelenleg az, hogy sikerüljön megelőzni "drámai helyzet" kialakulását Ukrajnában.

Rámutatott arra is, hogy a V4-ek országai közül három szomszédos Ukrajnával, ezért kiemelten érdekeltek a helyzet rendeződésében.

Robert Fico szlovák miniszterelnök méltatta, hogy a négy visegrádi ország közös kommunikációban állapodott meg Ukrajnával kapcsolatban. A pozsonyi kormány vezetője kiemelte: fontos elítélni az erőszakot, és hogy Ukrajna "békés, demokratikus úton haladjon".

Egyúttal úgy vélekedett, Ukrajnának meg kell oldania belső ügyeit. Ennek érdekében belső párbeszédnek kell folynia a kormány és "a legitim, megválasztott ellenzék" között, de a radikálisokat ki kell zárni ebből a folyamatból.

Bohuslav Sobotka cseh kormányfő, aki épp szerdán tette le hivatali esküjét és pár órával ezt követően vett részt a V4-ek találkozóján, azt mondta: az új cseh kormánynak érdekében áll az együttműködés a V4-es csoporton belül.

Úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy a V4-ek ukrán krízishez való hozzáállásának rendkívüli mértékben hatással kell lennie az Európai Unió Ukrajnával szembeni viszonyára. Üdvözölte, hogy nagyon gyorsan, egyszerűen, világos álláspontot alakítottak ki a kormányfők.

Úgy vélte: a tárgyalás lehetővé tette az információcserét, a Cseh Köztársaság pedig kész részt venni a megegyezett koordinációban, annak érdekében, hogy felkészüljenek minden lehetőségre az ukrán helyzetet illetően.

Támogatjuk a megnyugvást, az ukrán krízis békés megoldását – fogalmazott Sobotka, hozzátéve, hogy a V4-ek is ezt az álláspontot képviselik.

Ukrajnában tavaly novemberben kezdődtek a tüntetések, amikor a kijevi kormány váratlanul megszakította az Európai Unióval előkészített társulási megállapodásról szóló tárgyalásokat. A kijevi parlamentben január 12-én elfogadott, a tüntetéseket korlátozó törvény is hozzájárult ahhoz, hogy a tüntetések az elmúlt napokban radikalizálódtak. A parlament kedden visszavonta a törvényt, Mikola Azarov kormányfő pedig felajánlotta lemondását, amit Viktor Janukovics elnök el is fogadott. Az ellenzék nem tartja elegendőnek Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondását, Viktor Janukovics és a teljes vezetés távozását követeli.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
Azt írták ( alá ) Ukrajna szomszédaiként a visegrádi országok meg vannak győződve arról, hogy az erő alkalmazása nem járul hozzá a politikai konfliktusok megoldásához. Csak az őszinte párbeszéd jelenthet kivezető utat a válságból, és járulhat hozzá a bizalom újjáépítéséhez, valamint vezethet el a stabil, demokratikus és virágzó Ukrajnához - emelték ki.
Az orbán kifelé ezt vallja bent pedig gerjeszti a feszültséget , nézzék vissza az okt 23.i beszédét , most befelyezhetjük amit 56 ban elkezdtünk stb ,és senkivel sem hajlandó tárgyalni a hatalom megtartása érdekében komoly társadalmi és politikai feszültséget szít . Ez az igazi képmutatás és kettősbeszéd és gerillapolitika :-(((((((((((((((((((((((((((((((((((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Szerintem Hazugovics már megint "harcolni" akar, hogy aztán előléphessen, mint Ukrajna és Magyarország megmentője! Valahogy úgy, mint az árvíznél! Valaki fusson már Grazba, mert ez addig "harcol" itt nekünk, hogy baj lesz belőle! Vagy netán Putyinnál akar bevágódni? Róla mindent eltudok képzelni! Tiszta hülye, aki nem normális!
magyarbakancs
@Desischado: Elnézésed kérem igazad van nem sértegetem az Indiánokat.
arra utaltam ,hogy gyerek korában a 70 években sok indiános filmet játszottak a TV-ben.
És mi is indiánosdit játszottunk.
SwordFish
@Hellcat: Na, ide figyelj, baller! Orbán azért mozgósítja az operatív törzset, mint
kormányfő, hogy megvédje a kárpátaljai magyarokat a szélsőjobbos ukrán
szabadcsapatoktól, ami neki, mint magyar kormányfőnek kötelessége is. >:-I

A jelenlegi ukrajnai helyzet a polgárháború felé mutat és ez nem jó az ottani magyaroknak. Ezért van készültség.

Persze neked ebből az jön le, hogy beszart az Orbán, és a hatalmát félti, és fegyverkezik,
mer majd az Unió itt is liberálisan demokratikus forradalmat fog nektek csinálni és attól
fél. :-D

Tévedés. Magyarország nem Ukrajna. Itt nem lesz polgárháború, vagy ilyesmi, hogy erőszakkal átvegyék a hatalmat a liberális-baloldali erők, ha már választáson nem tudják az emberek többségének a bizalmát elnyerni. >:-)

A magyarok többsége már megtapasztalta 1990 után, milyen a nyugati liberális demokrácia és nem kér belőle. >:-I

Ezért nem fog ez nektek összejönni, hiába kapálóztok. >:-D

Nem elég a balliberális pártoknak a hatalmat akarni és gyűlölni kérlelhetetlenűl a politikai ellenfelet.

Mert az ellenszenvet és undort fog kelteni.

Ezért nem fog a baloldal nyerni most sem. >:-)
hetöndöe
@SwordFish: "A magyarok többsége már megtapasztalta 1990 után, milyen a nyugati liberális demokrácia és nem kér belőle. >:-I"

Ezért vándoroltak ki biztosan nyugatra vagy 500 ezren.:-)))
Hellcat
@SwordFish: A véleményed nem érdekel a gyűlöletkeltést meg fejezd be kérlek...senki nem kér az ilyen agresszorokból mint te. Köszönöm. További szép napot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.