Újabb tanulmányokat rendelt az állam – a már milliárdokért dolgozó – Századvégtől és Strategopolistól, Giró-Szász András kormányszóvivő egykori cégei adhatnak tanácsot az MNV-nek, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának – írja a Napi.hu.

Az új munkákat úgynevezett kis értékű (25 millió forint értékhatár alatti) közbeszerzéseken nyerték el, melyek ajánlattételi felhívását nem kell nyilvánosan meghirdetni az ajánlatkérőknek, csak az eredményről kell hirdetményt közzétenni.

A Századvég Gazdaságkutató 24,5 millió forint plusz áfáért készíthet tanulmányt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. befektetési stratégiájának kialakításához – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Helyzetelemzést kell készíteni az MNV jelenlegi portfóliójának felmérése, elemzése alapján iparágak szerint. Nemzetközi vagyongazdálkodási stratégiákat kell bemutatni legalább két euróövezeti és egy nem uniós, fejlett gazdaság példáján keresztül. Be kell mutatni azon iparágakat, melyekben a vagyonkezelő aktívabb részvétele (közvetlen vagyonkezelés) szükséges, illetve amelyekben kisebb szerep lenne indokolt. Javaslatot kell tenni a megfelelő vagyonportfólió kialakításának módjára is – olvasható a Napi.hu cikkében.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Ez persze nem csípi a fideSS idióták szemét. Az internet tele van a fideSS mocskos, korrupciós ügyeivel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szablyafűrész
Csak emlékeztetőül: - 2002-ben, amikor a "tisztán látók" észlelték, hogy bukta várható, Dajcs sport "miniszter a minisztériumban szétosztott 100 milliót - az utolsó 100 millát !
mariaberta
A jó munkát, a tárgyilagos felméréseket díjazni kell!!
mekkelek
Szóval duplán (vagy ki tudja hányszorosan) fizetünk. Nem lenne jobb egy szakértőkből álló kormány amelynek tagjai tudják hogy mit kell csinálniuk mint egy olyan amelyik két kézzel szórja az adófizetők pénzét mert fogalma sincs mit kell csinálni és mindenben tanácsokra szorul?
Desischado
Ezekre természetesen van pénz, ugye? Szemetek! Remélem, mennek a levesbe!
Mobil123
@Desischado: Most még egy gyors pumpálás a haveroknak.
nemsemmi
Azt már megszolgálták a fidesznek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.