Több banknál is szinte minden díj emelkedik márciusban. További kedvezmények (sőt bankfiókok) tűnnek el. Miközben az egyik oldalon folyamatosan nőnek a költségek, a bankoknál tartott pénzünkre már azok a pénzintézetek sem adnak majd szinte semmit, amelyek ma még szabad szemmel esetleg látható kamatokat alkalmaznak – írja Az én pénzem pénzügyi portál. ... Korábban ugyanakkor egy jól megválasztott bankszámlán még lekötni sem kellett a pénzt. A számlapénzre egyre több pénzintézet már ma nem ad egyetlen fillért sem. Emellett pedig a még megmaradt, szabad szemmel esetleg látható kamatok is nulla közelébe szállnak majd le. Az Erste március 18-ától a mostani akár 1,5 százalékos kamat helyett már csak 0,01 százalékot ad majd a számlapénzre. Ez azt jelenti, hogy ha valaki hatmillió forintot tart átmenetileg a számláján, most ezért egy hónapra majdnem 6,4 ezer forintot kap. Rövidesen azonban mindössze 50 forintot hoz majd ugyanez a pénz. A CIB április 30-ától nyesi le ugyanerre a szintre a...
Durva ráfizetés a bankszámla
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bécsben már jobb a helyzet csak nehezebb megmagyarázni! Ezért nem érdemes magyar bankban magyar forintot raktározni! Matelcsy megmondta, van még csodásabbnál csodásabb ötletei hogyan lehet egy magyar emberről hét bőrt lehúzni úgy hogy ne fájjon!
Milyen jó , néhány gyerek a háznál.
Új hozzászólás