Nemcsak Paks, de a 3-as metró jövőjét is az oroszokhoz köti a kormány: a Figyelő információi szerint izmos trükközéssel harminc éves szovjet technológiával modernizálja a '70-es évek közepén gyártott, tehát jó eséllyel 50 éves szovjet technológiát. Gazdasági ügyintéző Szenior bérszámfejtő Oktatási csoportvezető Álláshirdetés Már nem kell sokat várnia a kormányzatnak, hogy újabbat szoríthasson a magyar-szovjetorosz kötődésen, a Figyelő értesülései szerint ugyanis a 3-as metró lassan már naponta lerobbanó szerelvényienek már alig halogatható cseréjét orosz technológia a vonal egy részét. ha egy kicsit még kihúzzák a folyamatos üzemzavarokkal és foltozgatással, olyan állapotba kerülhet a kocsipark, amit már lehet vis maiorra hivatkozva normális eljárás nélkül cserélni, s ekkor be lehet dobni az orosz megoldást – hiszen az eredetit is ők hozták, ők értenek hozzá. Ráadásul formailag felújításról lenne szó, igaz, – a Figyelőnek nyilatkozó szakértő szerint – "némi túlzással azt...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Gratulalok! Ismet egy "bomba" uzlet, amit mi fogunk szivni 30 even at.
A csutitaho most mar tenyleg elmehetne a sunyiba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.