Yoda69
Egyértelműen kimondta Kína: a Krím nem Oroszországé!
Kína nem ismeri el Ukrajna megyéinek elcsatolását, még a Krímét sem – mondta Fu Kong, Kína Európai Unióba küldött diplomáciai képviseletének vezetője a New York Times-nak.
Itt az óriási kamatemelés: 17-18 százalékos kamatot jelentett be az MNB
Több új intézkedést is bejelentett péntek reggel Virág Barnabás MNB-alelnök. A jegybank a jövőben közvetlenül biztosítja az energiaszámla kiegyenlítéséhez szükséges deviza nagy részlt, illetve új egynapos betéti tenderek jönnek jelentősen megemelt kamattal.
Fontos változás! Csőd esetén a nyugdíjasok és a kisgyermekesek előbb juthatnak a bérükhöz - HR Portál
Törvényt módosított a kormány: a nyugdíjas munkavállalók előrébb kerültek a sorban a felszámoláskor a csődeljárási szabályozásban. A kisgyermekesek is hamarabb juthatnak a munkabérükhöz, ha egy munkáltató bedől.
Így verte át Bill Gatest az ember, aki most közel 300 éves börtönbüntetést kaphat
2017 szeptemberében Arif Naqvi, a The Abraaj Group nevű magántőkealap vezetője New Yorkban több milliárd dollárnyi tőkét igyekezett gyűjteni a világ leggazdagabb embereitől egy új alaphoz, miközben az általa felépített kártyavár már az összeomlás szélén állt.
Nem normális, ami az inflációval történik Magyarországon
Európai csúcstartó a magyar infláció és az elemzők igazából nem tudják megmondani, hogy pontosan miért. Egy friss kutatás szerint egyenesen abnormális ez a fajta pénzromlás a kontinensen: a történelem során ugyanis minden pandémiát erőteljes dezinflációs nyomás követett, ami hosszú éveken át hűtötte az árakat. Most mégis...
Felfutóban a járvány az országokban, ahol főként kínai vakcinával oltottak
A New York Times cikke szerint több mint 90 ország használ kínai vakcinát az oltási programjában, de közülük sokan újabb járványhullámmal néznek szembe..
Pfizert akarnak a magyar nyugdíjas szervezetek, szerintük a kínai nem véd elég jól
A nyugdíjasokat képviselő szervezetek védettségi tesztet és Pfizer vakcinát követelnek az időseknek - írja az atv.hu. Szerintük ugyanis a kínai Sinopharm vakcina nem nyújt megfelelő védelmet az idősebb korosztályan.
Három vuhani tudós a koronavíruséhoz hasonló tünetekkel került kórházba a járvány elszabadulása körüli napokban
2019 novemberében a Vuhani Virológiai Intézet laborjának három kutatója – a koronavírus betegségéhez, és ezzel együtt a szezonális betegségekéhez hasonló tünetekkel - olyannyira megbetegedett, hogy kórházi ápolásra szorultak – derül ki egy amerikai hírszerzési jelentésből. A jelentésből nem derül ki, hogy mitől lettek...
Kiderült: csak a magyar kormány nem kér az uniós közös Pfizer-rendelésből
Egyedül a magyar kormány jelezte az összes tagállam közül, hogy nem kíván részt venni az EU újabb Pfizer-rendelési keretszerződésében – jelentette be egy EU-szóvivő a Reuters csütörtök déli tudósítása szerint. Az információ éppen azzal párhuzamosan hangzott el, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai...
Az új fertőzöttek napi számát nézve úgy tűnik, lassul a járvány terjedése a világban, de az egymillió főre vetített halálozásban Magyarország továbbra is világelső.
A világon 164 234 081 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 404 391 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint. Az új fertőzöttek napi számát nézve úgy tűnik, lassul a járvány terjedése a világban, de az egymillió főre vetített halálozásban Magyarország...
Koronavírus: egy nap alatt több mint 1,3 millió oltást adtak be Németországban
161 millió fölé emelkedett ma reggelre a regisztrált koronavírus fertőzöttek száma a világban és már több mint 3,34 millió áldozatot szedett a vírus – derül ki a Johns Hopkins Egyetem ma reggeli adataiból. Magyarországon lassult a járvány és újabb lazítások jöhetnek, Gulyás Gergely tegnapi nyilatkozata szerint május végétől...
144 ezer regisztrált kap ma SMS-t, hogy Pfizer-vakcinára is foglalhat időpontot
144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban.
Németország nagyot ütött Magyarországon: nem ismerik el az EU-s engedéllyel nem rendelkező vakcinákat
Németországban egyelőre nem ismerik el beutazásnál az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) védő oltást, ha nem európai uniós (EU-) engedéllyel rendelkező vakcináról van szó - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.
Koronavírus Magyarországon: ezért készül a kormány a legrosszabbra
Miközben Magyarországon van hivatalosan az egyik legalacsonyabb koronavírus-esetszám Európában, és a halottak száma sem kimagasló, addig hatalmas készültség van a magyar kórházakban és a kormány a járvány miatt rendkívül rövid idő alatt, a fokozatosság elvét nagyrészt figyelmen kívül hagyva alapjaiban alakítja át az...
Elszabadul a pokol a lakáshiteleknél a moratórium leple alatt!
Az MNB szerdai lépése után ismét megemelkedtek a kamatok a bankközi piacon. Akik benne ülnek a moratóriumban, azok persze idén ebből még semmit sem érzékelnek. 2021 januárjában azonban eljöhet az igazság pillanata: a moratóriumban érintett változó kamatozású hitelek futamideje még jobban megnőhet, hiszen nagyobb lehet az...
Surányi György a koronavírus-válságról: Ki ült tehát fordítva a lovon?
Igazán felkavaró az MNB két, hazai és nemzetközi színtéren is méltán neves középvezetőjének a jelenlegi válságra adott javaslataimra írott válasza. Ezt kénytelen vagyok az MNB hivatalos reagálásának tekinteni. Fel sem tételezem, hogy a bank vezetőinek jóváhagyása nélkül lehetne fontos kérdésekben még ilyen tekintélyes...
Brüsszel szerint csak ideiglenesnek kellene lennie a magyar koronavírusos törvény hatályának
Az Európai Bizottság hétfőn nem kívánt kommentárt fűzni a magyar törvénytervezethez, amely meghatározatlan időre különleges felhatalmazást adna a kormánynak a koronavírus elleni küzdelemben. Azt ugyanakkor világossá tette a testület, hogy mindenféle szükséghelyzeti intézkedés csak ideiglenes lehet, összhangban kell állnia az...
Végre kezdik megérteni a magyarok: ez a legjobb fegyver a koronavírus ellen - Pénzcentrum
Egy friss elemzésszerint egyre inkább visszaszorul a szociális érintkezés Magyarországon.
Semmi nem segít ma a forinton, már 348 felett az euró
Hétfőn komoly mélypontra esett a forint, napközben 348 közelében is volt a csúcs az euróárfolyamban. Kedd reggel is jóval 340 felett kezdi a napot, a mostani hangulatban pedig lehet, hogy csak az a kérdés, mikor éri el az újabb lélektani határt 350-nél.
Hitelből élő magyar családok: koronavírus nélkül is meglehet a baj
Miközben soha nem látott csúcsokat ér el a személyi kölcsönök felvétele Magyarországon, kezd kirajzolódni egy fogyasztási hitelekből élő társadalmi réteg, amely miatt már a koronavírus terjedését megelőzően aggódni kezdett a magyar bankok egy része. Bár a bankok 90 napon túl késedelmes lakossági hiteleinek aránya a pénzügyi...
Bréking! Sokkoló előrejelzés Varga Mihálytól, nem kizárt a magyar recesszió!
Egyelőre nagyon bizonytalan becslések vannak arra vonatkozóan, hogy a koronavírus gazdasági hatása milyen lesz, de abban egyetértés van, hogy nem várható a helyzet javulása - mondta Varga Mihály Pénzügyminiszter az InfoRádió kedd esti műsorában. A Kínából indult folyamatok biztosan keményen érinteni fogják a magyar gazdaság...
Rohamtempóban adósodik el a magyar...
Bár a január az eddigi leggyengébb hónapnak bizonyult a babaváró hitel történetében, immár a lakosság banki hiteltartozásának a több mint 7%-a van ebben a hitelben. Összességében viszont erős volt a január a lakossági és a vállalati hitelezésben is – mutatják az MNB tegnap közzétett adatai. Még a lakáshitelek kihelyezésének...
Sokkoló jelentés érkezett: sehol sem annyira igazságtalan az adórendszer, mint Magyarországon
Az állam újraelosztó szerepe a legtöbb európai országban csökkentette a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenséget az elmúlt 10 évben, Magyarországon ezzel szemben kiugró mértékben növelte azt. A mutató romlásáért főleg az egykulcsos személyi jövedelemadó és a rekordmagas áfa tehető felelőssé. Öröm az ürömben, hogy még ezzel...
Szép csendben kamatemelésbe kezdett az MNB
A jegybank a likviditásszabályozó eszközeivel és kommunikációjával elérte, hogy kiszakadjanak mélypontjukról a bankközi kamatok. Mindez tudatos lépések eredménye, így elmondhatjuk, hogy a jegybank monetáris szigorítást hajtott végre.
Meglepetés: akkorát robbantak az árak Magyarországon, amire senki sem számított
Januárban 4,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ezzel határozottan kilépett az MNB toleranciasávjából. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok a decemberi 4,4%-os inflációra számítottak a decemberi 4% után.
Körmére néztek az M6-os autópálya befejezésének: rögtön 200 millióval olcsóbb lett
Nincs szükség itthon az EU-s fejlesztések ellenőrzésének szigorítására, inkább a meglévő lehetőségeket kell jobban kihasználni a korrupciós és csalási kockázatok visszaszorítására – mondták a téma szakértői a Transparency International Magyarország pénteki konferenciáján.
Hivatalos: jelentősen gyarapodott a nyugdíjpénz Magyarországon, röpködtek a 10% feletti hozamok
Nincs olyan nyugdíjpénztár az általunk vizsgáltak között, amelynek legalább egy portfóliója ne hozott volna 10% feletti hozamot idén tagjainak. A legtöbb 10% feletti portfólió az OTP Önkéntes Pénztárnál volt, ezek közül is kiemelkedik a dinamikus portfólió, amely a mezőnyben egyedül tudott 20% feletti hozamot csinálni.
Újabb vádak Borkaiék ellen: állítólag itt tárolták a pénzüket
A névtelen blog szerzője új anyaggal állt elő, ebben folytatja a történetét.
Tényleg összekötnék az EU-pénzeket a jogállamisággal, vétóval fenyeget Magyarország
Megerősítette hétfői budapesti látogatása során a finn miniszterelnök, hogy a jogállamisági szempontok betartásához akarják kötni a következő nagy költségvetési ciklusban az EU-s támogatásokat, igaz a magyar miniszterelnök szerint egyelőre csak politikai szlogenként létezik ez a fajta a kondicionalitás. A magyar kormányszóvivő...
Történelmi mélyponton a forint, megint megszólalt a kormány
„A legcsekélyebb mértékben sem” aggódok a forint árfolyama miatt – így reagált a mai Kormányinfón Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy ő aggódik-e a forint árfolyama miatt, amely a minap újabb történelmi mélypontra bukott az euróval szemben 336-nál, illetve ma 306-nál új 18 éves mélypontra a dollárral szemben.