A civil kurázsi erősítését, a lengyel-magyar barátság ápolását, valamint a társadalmi megbékélést hangsúlyozták a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szombati sajtótájékoztatójának résztvevői, lengyel és magyar civilszervezeti vezetők és újságírók.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, és a CÖKA elnöke beszámolt arról, hogy szervezete, és a lengyel Gazeta Polska 350 klubja a 2012 óta élő együttműködés jegyében részt vesznek egymás nemzeti ünnepein.

Mint azt az MTI-nek elmondta, ennek jegyében szervezetten mintegy négyszáz ember érkezett idén Magyarországra, de úgy vélte, az egyénileg utazókkal együtt csaknem ezer lengyel volt jelen a múzeumkerti állami megemlékezésen.

CÖF: csaknem ezer lengyel volt a múzeumkerti megemlékezésen

Felelevenítette: a civil szervezetek együttműködése a család, a hűség, a szeretet és a hit alapelveire épül, és kiterjed a kulturális kapcsolatok ápolására is. Beszámolt arról is, hogy az együttműködés kiterjed a Magyar Hírlap szerkesztősége, valamint a lengyel Gazeta Polska kapcsolatára is, amelynek olvasói tavaly Orbán Viktor miniszterelnököt az év emberének választották.

Szólt arról: a két szervezet együttesen egy civil etikai kódexet is alkotott, emellett minden európai nemzetnek ajánlást tesznek egy társadalmi szerződés megalkotására. Ebben a többi közt azt javasolják, hogy a kormányok akadályozzák meg a globális piacot az államok elfoglalásában, fűzzék szorosabbra az európai népek összetartozását, emellett a többi közt a gyűlölet és az uszítás elleni fellépésre szólítanak fel.

Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője szólt arról, hogy Lengyelországban sem nézi jó szemmel a baloldal az ottani antikommunista újságírók fellépését. Felelevenítette, hogy az 1848-as forradalom is jó példája a két nép közötti szoros kapcsolatnak, de mint mondta, a közelmúltban szolidaritást vállaltak az ukrán kormányváltást sürgető erőkkel is.

Ryszard Kapuściński, a Gazeta Polska 350 klubjának vezetője örömtelinek nevezte, hogy Budapesten, a Bem szobornál ünnepelhetnek együtt a magyarokkal. (A CÖF megemlékezése délután öt órakor kezdődik, azon Tarlós István főpolgármester is beszédet mond.) A civil társadalom fontosságát hangsúlyozva idézte Széchenyi Istvánt, amikor azt mondta: „semmit rólunk, nélkülünk”. Mint arról beszámolt, „a brüsszeli autokraták ellenére” igyekeznek kiterjeszteni az együttműködésüket más nemzetekre is.

Oláh János, a Magyar Írószövetség képviselője, a Fókusz Egyesület elnöke azt ismertette, hogy az írószövetségben vasárnap egy konferenciával egybekötött irodalmi délutánt tartanak lengyel és magyar írók, költők részvételével.

Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője újságja és a lengyel lap együttműködésének fontosságát hangsúlyozva azt mondta: az nemcsak hírcseréből vagy az események átadásából áll, hanem „a magyar és a lengyel történelem jelentős eseményeinek összefoglalásából is”.

Szerinte az elmúlt évtizedekben, különösen a kommunista és a baloldali időszakban próbálták negligálni az 1100 éves lengyel-magyar barátságot, de, mint kiemelte, közös királyaink, közös harcaink vezettek oda, hogy a barátságot ápolni kell.

Idézte a Múzeumkertbe érkező lengyelek egyik transzparensét, amelyen az szerepelt: "Isten óvd meg Magyarországot és Lengyelországot! Védd meg Európát a balliberális pestistől és szirvárványszínű üszkösödéstől".

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
A CÖF azt is ossza meg velünk,mennyibe került ez klakk a magyar adófizetőknek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
QQCSI
@bgjani:"Isten óvd meg Magyarországot és Lengyelországot!
Védd meg Európát a balliberális pestistől és szirvárványszínű üszkösödéstől".

www.stop.hu/kommentek/index.php?forum_topics_id=494861&database_name=articles&database_id=1224332&forum_forbidden=0&subcategory=belfold&no_results_total=26&lstresults=2

A fenti idézetet REABUS-tól vettem.
jancsik68
@1magyar: Igen,március 15 nemzeti ünnep,de amagyar nép nem akart orbáni módon és Orbánnal ünnepelni,ezért volt szükség a kullancsokra,a lengyel közmunkásokra,akik 800ft/óra + utiköltség és teljes ellátásért süketeltek.Ilyen aljas tud lenni ez a kormányzat!!
Desischado
A röfibanda minden eszközt bevet! Csak azt nem értem, miért kell Lengyelországból híveket importálni! Idehaza nincs netán elég agymosott nyalonc?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.