Az előző évekhez hasonlóan 2013-ban is a Mezort-, a Bonafarm- és a Forrás-csoport (azaz Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, Csányi Sándor, illetve Leisztinger Tamás érdekeltségei) taroltak a terület alapú támogatások kiosztásánál – összesítette az adatokat a K-Monitor portál. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által nyilvánosságra hozott adatokból kiindulva a három nagyvállalkozó cégcsoportjai egyaránt milliárdos nagyságrendben részesültek mezőgazdasági támogatásban, de rajtuk kívül is akadnak cégcsoportok, amelyek jelentős összegeket vittek haza. Csak kevés változás történt változás a listán, 2013-ban a harminc legnagyobb összeget elnyert cég (lásd az alábbi ábrát) közül az előző évben 22 szerepelt az első harmincban, 2011-ben pedig 24, egy-egy kivétellel pedig a 2013-as top 30 minden "helyezettje" benne volt az első százban a megelőző két évben is.
Magyar milliárdosok kapták az óriási támogatásokat
Forrás:
Napi Gazdaság
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 13., 18:34
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, Kövér Lászlónak kellett beavatkozni – Így tett rendet a házelnök
Itthon
- 2024. May 13., 19:27
Videó – Elaludt a sofőr, a kamionnal mindent letarolt az M1-esen
Nagyvilág
- 2024. May 13., 18:48
Vészjósló: a COVID semmiség volt ahhoz képest, ami most következik
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 13., 15:13
Kihalhatnak a szamarak, a kínaiak legújabb őrülete miatt – ezt főznek belőlük
Sport
- 2024. May 13., 15:13
Hűtőszekrénnyel a hátán futotta le ez a férfi a maratont – csúcsot döntött – videó
Itthon
- 2024. May 13., 12:45
Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak
Új hozzászólás