Hiába számít a legtöbb MSZP-s nagy vereségre a vasárnapi EP-választáson, és hiába törődött bele a legtöbb szocialista, hogy a Jobbik megelőzi őket, Mesterházy Attila posztja sosem volt még ennyire biztos – írja az Origo.

2009-ben 17,37 százalékot (503 ezer szavazatot) szereztek a szocialisták, ami négy mandátumot hozott nekik. Most az Origónak nyilatkozó politikusok azt mondják, ez a 17 százalék lehet a vízválasztó.

"Ha rosszabbul szerepelünk, mint a Gyurcsány utáni legrosszabb időszakban, akkor nehéz lesz megmagyarázni, hogy Mesterházy mit tett hozzá ehhez az egészhez" – mondta az egyik képviselő.

Az MSZP már el is döntötte, hogy mikor tárgyaljon az EP-eredmények esetleges következményeiről. A választások utáni első szombatra, május 31-re már összehívtak egy úgynevezett kibővített választmányi ülést.

Többen élesebb vitára számítanak, mint ami a legutóbbi, április 6-a után tartott választmányon volt, ám arra senki nem számít, hogy az ülés Mesterházy Attila távozásához vezet majd.

Mivel Mesterházynak nincs most kihívója, minden megkérdezett MSZP-s úgy látja, hogy bármilyen vereség esetén is marad az elnöki székben – olvasható az Origo cikkében.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tavaszi
...engem nem lehet , baloldali "rajongónak" nevezni...fél percig sem. de ha a két oldal között béke legyen ahhoz mindenképpen Meseházi az alkalmas ...az egy dolog,hogy nehéz dolga lesz a vérgőzös zakkanttal szemben...de valahol a legeurópaibb fazon. hasonló Meggyesihez(209-ellenére is)...és Kovács Lászlóhoz ...ők bár elvtársak...de úri emberek.
EcsiAntal
Ennek vastag KECSKEBŐR van a pofáján mindent kibir mert tudja ez a mindenre alkalmatlan pincsi .hogy soha többet nem kapna bizalmat a buta --bunkó még párt társai is elitélték mert neki csak a hatalom számítana --nevetséges ahogy kinéz az új semminek nem nevezhető --talán majom --szakáll növesztését---remélem a vasárnapi ZAKÓ után lemond vagy ha nem akkor elküldik a süllyesztőbe--Kovács és a többiek még mindig sokkal alkalmasabbak a párt vezetésére mint ez a hatalom éhes kecske.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.