Újabb eleme térhet vissza a Horthy-korszaknak, a szegénységi bizonyítvány, valamint létrejön az annak elfogadására alkalmas szegregációs államtitkárság - jelentette ki Korózs Lajos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Korózs Lajos úgy fogalmazott, a Fidesz nemcsak a Kossuth téren hozta vissza Horthy-korszakot, hanem a társadalom megosztottságában is. Felidézte, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy külön akarnak foglalkozni az adófizető családokkal és a szegényekkel, vagyis - mondta - lesz államtitkársága a gazdagoknak és lesz a szegényeknek, a fogyatékosoknak, a cigányoknak, a hajléktalanoknak.

Forrás: hirhatar.hu
Feltöltő: Boszi27
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Boszi27
Addig megyünk visszafelé az időben, hogy hordákat alakítva gyűjtögetünk, halászunk, vadászunk. A kormánytagok már csinálják is.
gödörben
Jön itt még más is. Addig nincs megállás, míg mindent el nem pusztítunk. Magyarországot is. Vagy tényleg ez e cél csak így-úgy próbálgatják elérni???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.