A vádhatóság szerint T. András – aki nem élt panasszal a gyanúsítás ellen – polgármesteri időszakában a helyi temető felújítására és futballpálya építésre kiírt közbeszerzési eljárás során megállapodott M. Jánossal arról, hogy a cég abban esetben nyeri meg a tendert, ha a politikus családi házánál ingyen elvégzi a térkövezést, kerítésfestést és egy szerszámos kamra fölépítését. Az önkormányzat nevében T. András 2008 nyarán kötött szerződést a céggel, majd pár hónappal később a kft. emberei más dolgozók bevonásával el is végezték a kért munkát mintegy másfél millió forint értékben. A korrupcióra úgy derült fény, hogy egy asztalos a vesztegetés dokumentumait a megyei napilap egyik aktuális lapszámával együtt egy nejlonzacskóban beépítette a szerszámoskamra gerendái közé, majd ezt később elmondta a rendőrségen. Az „időkapszulát" a KNYF nyomozói az eljárás során kibontották a falból, és lefoglalták. Az ügyészég T. Andrást vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett...
Furfangos asztalos buktatta le a korrupt fideszes képviselőt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Családja szerint kivégezték Tamást, majd alsónadrágra vetkőztették és mindenét eladták
- Megdöbbentő felfedezést tettek a Covidról, erre nem számítottak a tudósok
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Nagyvilág
- 2024. May 17., 10:57
Friss hírek Robert Ficoról: ébren van és mindenre emlékszik a meglőtt szlovák miniszterelnök
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Minden elismerésem az asztalosnak! Kérdés, hogy a RENDŐRSÉG, ÉS AZ ÜGYÉSZSÉG MIT LÉP?
human
@Desischado: És hogy a balfék ellenzék is foglalkozhatna a korrupt fideszesekkel. Nem kellene ennyire kesztyűs kézzel bánni velük.
human
Azokat is kitüntethetné a kormányfő évente egyszer akik korrupt köztisztviselőket buktatnak le, ha már a nyaloncok kaphatnak kitüntetést. Gyorsan kitisztulna a korrupt rendszer.
Desischado
@human: Erre csak azt mondhatom, hogy egyetértünk!
kkalman
...és majd a furfangos igazságszolgáltatás bizonyítékhiányában ejti a vádat a fideszes képviselő ellen.
micfild
@Horizont: Szerintem mindenhol igy zajlik, minden városban,
Csak a -cég- ami elnyeri a közbeszerzéseket, benne van a dologban. bizonyiték nincs, ügy sincs.
Aki kisvárosban él, és nem teljesen hülye, vagy narancssárga az ezzel tisztában van.
Csak a -cég- ami elnyeri a közbeszerzéseket, benne van a dologban. bizonyiték nincs, ügy sincs.
Aki kisvárosban él, és nem teljesen hülye, vagy narancssárga az ezzel tisztában van.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Kész krimi. Kitalálni sem lehetett volna jobbat :)
Hatalmas riszpekt a rendkívül leleményes és becsületes asztalosnak.