Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa és Benkő László a billentyűs azt sem tudja, ­miért verte agyba-főbe őket vasárnap hajnalban a taxis, akit hívtak.

Hajnalban a szokásos helyről, a XI. kerületi Hengermalom és Hercegprímás utca sarkáról indult mindenki hazafelé. Kóbor János a saját autójával, de a többiek taxit hívtak – írja a Blikk.

Benkő László annyit mondott a lapnak, hogy fél órája vártak, amikor telefonált a társaságnak, hogy hol késik az autó. Ekkor látta, hogy a 30-40 év közötti sofőr ököllel üti Debreczeni Ferencet, akinek természetesen segített.

"Ütött, rúgott, ahol ért, agyba-főbe vert minket. Azt sem tudom, ki hívta ki a rendőrséget és a mentőket" – tette hozzá.

10-20 rendőr érkezhetett a helyszínre, közben azonban a taxis is segítséget hívhatott, mert több kolléga is érkezett. – H. Zoltán budapesti lakost gyanúsítottként hallgatta ki a XI. Kerületi rendőrkapitányság. A férfi ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, de őrizetbe nem vették – tudta meg a Blikk a BRFK sajtóügyeletétől.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Ez a taxis egy elmebeteg allat lehetett
Dr plágium
Igaz, hogy beszóltak a taxisnak, de az még nem jogosítja fel, hogy összeverjen két idős embert!
Mellesleg én is elküldtem volna a ...ha félórát várakoztat.
Sede
HA netán be is szóltak a taxisnak - HA -, az még nem jogosítja fel a gyökeret, hogy összeverjen két embert.
Tarackok halmaza taxizhat ma Magyarországon.
bakegya
Budapesten a fertővel egyenlő az éjszakai élet!-már a saját ágyán sem pihenheti ki magát a másnap is dolgozni kényszerülő ember.A dobgépek lüktetése,korlátlanul drogfertőzöttek, örjöngők hada-serege lepi el a várost éjjel-nappal-a rendőrök csakkk szemlélői legtöbb esetben az atrocitásoknak.Az itt még lakni kényszerülők szenvednek.
lópicigáspár
Lehet R-GO rajongó volt és nem szerette az Omegát!
magyarbakancs
A meleg az agyára ment a taxisnak.?
Vagy a két zenésznek?
Sede
Néhány napja a BKV volt szóvivőjét bántalmazta egy taxis.
Túl sok engedély van kiadva, túl sok baromnak.
tivoli
@Yoda69: Te mit szóltál volna, ha két piás vén köcsög kezd el hadonászni az orrod előtt? A taxisok idegei egyébként is rojtosak, pont az ilyen pökhendi, ki ha nem ő alakok miatt.
Yoda69
@tivoli: Olvasd mar el a cikket.
Vagy linkeld ide ha van tobblet informaciod.
Ilyesmirol szo sincs a cikkben amirol te beszelsz.
tivoli
@Yoda69: Olvastam én más verziót is, sőt olyat is, melyet a propeller törölt azóta, mert annyira fantasztikus volt.
Nem kell ám elsőre elhinni valamit, olvasd el a másik oldal magyarázatát is.
Yoda69
@tivoli: Ebbol nehez kitalalni ki mond igazat. De mivel feljelentes van az ugyben, ezert a rendorseg vizsgalni fogja a telefonhivasokat a diszpecserenek. Meg lehet talalni az allitolagos autost is aki behuzott az enekesnek. Valamint azt is ki lehet deriteni, hogy a tixis jelezte e a diszpecsernek hogy nem viszi el az utasokat, mert ittasak.
Ezeket az adatokat tenykent lehet kezelni, es sok minden leszurhet beloluk.
De akarhogy is van a dolog, a taxis nem lephet fel ilyen durvan. Tobb onmersekletre lenne szuksege, meg akkor is ha beszolnak neki. Inkabb hagyja el a helyszint szo nelkul, mintsem nekiall verekedni. Valoszinuleg o fogja a rovidebbet huzni, es orulhet ha csak penzbuntetest kap.
Dr plágium
Azt azért nem akarom elhinni, hogy éppen arra ment egy autós, kipattant a kocsijából, lekevert egyet , és tovább ment...valahogy hihetetlen.
tivoli
@Yoda69: Nehéz. De az beszédes, hogy mindkét művész úrnak megsérült a keze, az egyiknek a bal, a másiknak a jobb: Na mitől? Biztos attól a monoklitól, amit a szemük alá érdemeltek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.