Kis híján elgázolta, üvöltözött vele, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis a BKV volt szóvivőjét, Szilágyi Károlyt (37) néhány napja Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utcában. A kommunikációs szakember a Kossuth tér irányába biciklizett a bringaúton, amikor a mellette haladó taxis szabálytalanul bekanyarodott elé. – Vészfékeztem, ő is megállt, majd azt kérdeztem a sofőrtől: „Muszáj volt ezt csinálni?” Hiba volt kérdőre vonnom a taxist, mert ezután kiugrott a kocsiból. Menekülőre fogtam a járdán, mire ő a kocsival a nyomomba eredt. Végül nekiszorított egy házfalnak autójával. Akkor megint kiszállt, többször megpróbált megütni, de felemeltem a biciklit, azzal védtem magam – idézte fel az akciófilmbe illő jeleneteket Szilágyi, aki kihasználta, hogy néhány járókelő bámészkodni kezdett, s ahogy a taxisofőr abbahagyta a támadást, megpróbált ismét kereket oldani. – Nem sikerült. Utolért, és pontosan nem tudom, hogy mikor, mert egy rövid időre talán az eszméletemet is elveszítettem, a földre kerültem. Ott aztán összevissza rugdosott, s önkívületi állapotban azt üvöltötte: „Ennyivel nem úszod meg, te szemét!” Ezután, amikor látta, hogy a földön maradtam, el akart hajtani, de egy szolgálaton kívüli rendőr futva a kocsija után eredt, s a következő kereszteződésnél sikerült elkapnia – folytatta a volt szóvivő, aki 8 napon túli sérüléseket szenvedhetett, mert mint mondja, a sípcsontja és a térde között egy seb keletkezett, alatta pedig begyulladt a csonthártyája. A rendőrök mentőt hívtak a férfihoz.
Megverte a taxis a bringázó szóvivőt
Forrás:
Blikk
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 13:04
Gulyás Gergely egyenesen az Európai Unió felbomlásáról beszélt
Itthon
- 2024. May 6., 11:15
Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét
Itthon
- 2024. May 6., 12:11
Elárulta, mit tenne Magyar Péter Orbán Viktorral, ha hatalomra kerülne – a börtön is szóba került
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:01
Mi történt? Károly király olyat tett, amiért Vilmos nagyon nem rajong – Gyűlnek a bajok a királyi családban
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A cikk arról szl hogy egy taxis megvert egy kerékpárost ,én meg hoztam egy ellenpéldát
amikor a kerékpáros egy szóváltás után megtámadott engem ,megtorpedózta a kocsimat . Ennyi és már forgatja ki a történetet mert nem teccik neki a stílus :-(
Olyan dolgokban süketelsz, amiben alapból nincs igazad. :) ("ércsed meg")
. Soxor nehezen látszanak és ennek tudatában kell kerékpárjukkal közúton közlekedniük .
Meg még aztán be is szól.Emez meg széttépte.:)Jogos.:)
Miért él ez az ember egyáltalán?:DDD
Csak vicceltem ám:)
Jobbulást mindenki!
Új hozzászólás