Ma reggel nyolc óra körül körülbelül harminc aktivista zárta le a Parlament két kocsibejáróját, ezzel megakadályozva a képviselők behajtását. Percek alatt hosszabb autósor gyűlt össze. A tiltakozók a ma elfogadásra kerülő költségvetést megalapozó törvény azon rendelkezései ellen emeltek szót, amelyek tovább bontják le a jóléti államot, drasztikusan csökkentik a segélyeket, és többmillió szegénységben élő embert hoznak még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Egyúttal az EMMI által tervezett új szegregációs törvény ellet is kiálltak. Molinóikon a "Nem a megszorításokra! Nem a kirekesztésre! " felkiáltások szerepeltek. Fél-háromnegyed óra leforgása alatt a rendőrség eltávolította a tüntetőket, felszabadítva a bejárást, az aktivisták azonban továbbra is a Kossuth téren maradtak, hogy hangot adjanak jogos felháborodásuknak. Az alábbi felvételeken megnézhetitek, hogyan is zajlott az akció: Az Országgyűlés délután 131 szavazattal, 62 ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. A tüntetők ezután levonultak a Kossuth térről, záróbeszédüket az alábbi videón láthatjátok: Ezen a linken elolvashatjátok a tüntetők által reggel felolvasott kiáltványt, itt pedig a mai nap különböző tiltakozóakcióiról számolunk be percről percre.  

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.