Mintegy 30 aktivista kezdett tiltakozásba a szociális megszorítások, és az iskolai elkülönítés törvényesítése ellen a Kossuth téren. Az aktivisták “Nem a megszorításokra! Nem a kirekesztésre!” feliratú hosszú transzparenseket feszítettek ki, mindkét oldalról akadályozva a parlament mélygarázsába való behajtást. Az aktivisták azt követelik, hogy vegyék le napirendről a költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, valamint a köznevelési törvény módosítását, azokat a jelenlegi formájukban ne fogadják el. Az aktivisták a következő kiáltványt olvasták fel a helyszínen: Azért vagyunk itt, hogy tiltakozzunk a szociális megszorítások, és az iskolai elkülönítés törvényesítése ellen. A költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatba foglalt megszorítások következtében az elszegényedő, szegény, illetve hajléktalanság által fenyegetett rétegek még kevésbé számíthatnak majd az államtól elvárható védelemre, viszont még inkább ki lesznek szolgáltatva a helyi önkormányzatok kénye-kedvének és anyagi lehetőségeinek. A köznevelési törvény tervezett módosításával a Fidesz az iskolai elkülönítés jogfosztó, és mindannyiunk számára káros gyakorlatát igyekszik törvényessé tenni. Az általános iskolai elkülönítés hátrányos következményekkel jár mind az elkülönített diákok iskolai teljesítményére, továbbtanulására és jövőbeni munkához jutására, mind pedig az egész társadalomra nézve: a gazdaság teljesítőképessége csökken, a társadalom kohéziója gyengül, és növekednek a csoportközi feszültségek (a bizalmatlanság, az előítéletek, a konfliktusok, az erőszak). Azért vagyunk itt, hogy újra elmondjuk: az egész társadalom számára nélkülözhetetlen, hogy testvéreink, gyerekeink és unokáink együtt - és ezáltal egymásról és egymástól is - tanulhassanak. A Fidesz uralmának már eddig is hatalmas társadalmi ára volt: a kormány intézkedései szinte kivétel nélkül a jóléti állam leépítésének, a dolgozók kiszolgáltatottsága és kizsákmányolása fokozásának, valamint a munkanélküliek növekvő kirekesztésének irányába mutattak. A rendszerváltás óta soha nem voltak ilyen sokan szegények, soha nem volt a szegények jövedelme ennyire leszakadva a társadalom többi részétől, és soha nem volt a szegények és a gazdagok közötti jövedelemegyenlőtlenség akkora, mint most. Mostanra mintegy 4 millió ember él a KSH által számított létminimum alatt. Nincs még egy fejlett ország, ahol a gyermekszegénység olyan gyorsan növekedett volna az elmúlt években, mint Magyarországon. Egész Európában Magyarországon okoz legtöbbeknek gondot, hogy elegendő élelmiszert vegyenek. A Fidesz társadalompolitikája szociális katasztrófába vezeti Magyarországot. Mindezek alapján követeljük, hogy ebben a formában sem a költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, sem a köznevelési törvényt ne fogadják el! Ez a rendszer nem csupán a tekintélyelvű elnyomás és az államilag szervezett korrupció miatt méltó a pusztulásra, hanem azért is, mert nyomorba taszítja a magyar népet. Az Orbán-rezsim elkerülhetetlen bukása után nem csupán az alkotmányos demokráciát, hanem a jóléti államot is újjá kell építenünk Magyarországon. Alkotmányt, demokráciát, jóléti államot! Közös ország, közös iskola! Éljen a köztársaság!
Breaking! Tüntetők zárják el a Parlamentet az autóval érkező képviselők előtt
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás